Márki-Zay: Vállalom a felelősséget az ellenzék bukásáért

Hódmezővásárhely polgármestere nemrég bejelentette, hogy új pártot alapít, most azonban beszélt arról, miket tart hibának abból, amit a kampány alatt tett vagy mondott.

Forrás: ATV.HU2022. 05. 17. 21:48
null
20220305 Hajdúböszörmény Márki-Zay Péter, ellenzéki miniszterelnök-jelölt Hajdúböszörményben tartott lakossági fórumot Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus vége felé alakulhat meg hivatalosan is a párt, Hadházy Ákos azt javasolta, hogy később csináljuk meg, együtt

– mondta Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Hozzátette: az elmúlt másfél évben őket, civileket háttérbe szorították, ezért szükség van egy pártra. Szeretnének majd elindulni az európai parlamenti választáson is, hogy a civil jelöltek mögé be tudjanak állni, ahhoz kell egy párt – mondta.

A 106 körzetben 12 jelöltjük volt, mégis bekényszerítették őket a hat párt egyikébe – jegyezte meg. Mint mondta, mindent meg fognak tenni azért, hogy a jelenlegi rendszer megbukjon, ebben eszköz lesz ez a párt is.

Azt látták, hogy a hat párt összefogva sem tudta legyőzni a Fideszt, voltak politikusok, akik talán nem is akarták, most is a Mindenki Magyarországában gondolkoznak, de elő kell tudni húzni egy pártot is, hogy ne lehessen a civileket kiszorítani – hangsúlyozta. Márki-Zay szerint azt szeretnék továbbépíteni, amit eddig is csináltak.

Megdöbbenve olvasta, hányszor a háta mögött döntöttek, mint mondta, rosszul is esett neki – reagált a Direkt36 oknyomozó cikkére.

Vállalja a felelősséget az ellenzék bukásáért, szerinte hiba volt az egyszerűbb hangvétel hiánya és az is, hogy sok félreérthető kijelentést tett. Szerinte sok döntést kellett hoznia, bármit is tett volna, valaki mindig csalódott volna. Olyan modellt építettek fel, amit Hódmezővásárhelyen és az önkormányzati kampányban is kipróbáltak, és működött – jegyezte meg.

Elmondta, hogy Karácsony Gergely stábja csinálta a kampányt, hálás azért, hogy ez a csapat beállt a munkába. 

Itt szerepel a Datadat, Szigetvári Viktor és Bajnai Gordon, bocsánat, a Bajnai Gordonhoz tartozó Datadat és Gál J. Zoltán. Ők voltak Karácsony Gergely stábja és óriási feladatot vállalva vitték tovább a kampányt egészen végig – hangsúlyozta Márki-Zay.

Azért gondolták, hogy jó ötlet Karácsony visszalépése, mert őt majd nem lehet „összegyurcsányozni”, de az előny eltűnt, mert fél év alatt mégis „összegyurcsányozták”.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pártnak nincs még neve, de hozzátette:

Számunkra továbbra is a Mindenki Magyarországa Mozgalom a fő csapásirány, a párt csak egy eszköz.

Az eredet cikk ide kattintva érhető el.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.