idezojelek

Karácsony Gergely „őszödi beszéde”

Egy rosszindulatú, idegenek érdekeit kiszolgáló, saját hazáját készakarva eláruló figura, aki hézagmentesen beférne Gyurcsány szektapártjába.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined

Megkaptuk a nyakunkba, koloncnak Karácsony Gergelyt. Ezt az elsőre csupán rakás szerencsétlenségnek tűnő palit azért választotta meg Budapest népe lordmajornak, mert olyan ártatlanul bárgyú a vigyora. Azóta lehúztunk három esztendőt a dugókba fulladt, fejetlenül föltúrt, méhlegelős fővárosban, s immár tudjuk: az, hogy rakás szerencsétlenség, csupán a kisebbik baj vele. Ráadásul ha károkozásról, beruházások megtorpedózásáról van szó, nem is annyira ügyefogyott, sőt meglepően tettrekész. A nagyobbik baj vele, hogy egy buszmutyival, Lánchíd-felújítás-svindlivel, Városháza-gate-tel terhelt, sunyi, ideológiailag fixált pali, aki képes a köztéri kukákat is leszereltetni, csak hogy a tanácsadói sleppje még több közpénzt talicskázhasson haza. Néhány napja, a kamu-klicskós beszélgetés napvilágra kerülése óta pedig immár az is világossá vált: Karácsony Gergely egy rosszindulatú, idegenek érdekeit kiszolgáló, saját hazáját készakarva eláruló figura, aki hézagmentesen beférne Gyurcsány szektapártjába.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magát Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak kiadó orosz humoristával folytatott tereferéjéből egyfelől megtudtuk, hogy Karácsony úgy hazudik, mint a vízfolyás. Igaz, ez nem újdonság, nincs hírértéke. Ugyan kit hoz lázba, hogy hetekkel ezelőtt még azt állította, angolul tárgyalt az ál-Klicskóval, most meg kiderült, tolmács segített neki áthidalni a nyelvi szakadékot? Vagy ki lepődik meg azon, hogy korábban még azt hirdette: hamar rájött az átverésre, és bontotta a telefonvonalat – miközben legalább tíz percig jópofizott az orosz humoristával, láthatóan odavolt meg vissza, hogy egy ilyen nagy ember szóba áll ővele, s nem úgy tűnt, mint aki átlátna a szitán? A hazudozás Gergelynél a levegővételhez szorosan kapcsolódó rítus, lapozhatunk is.

Mindezeknél sokkal súlyosabb, megbocsáthatatlan bűn, amit szülőhazájáról mondott. Azt gagyogta, hogy Magyarország az oroszellenes szankciók ügyében a „rossz oldalon” áll. „Sajnos a magyar kormány a rossz oldalon áll ebben a konfliktusban, és a szankciókat nagyon nehezen sikerült keresztülvinni, de örülök, hogy végül elfogadták ezt a csomagot” – lelkendezett. Hozzátette: Orbán Viktor elszigetelődött, az „Orbán-rezsim” már nem sokáig marad hatalmon, tudniillik Brüsszelnek megvannak a remek eszközei, hogy „jobb belátásra bírják” a magyar kormányt. (Tudjuk: zsarolással, fenyegetéssel, nemzetközi médiaterrorral, a nekünk járó pénzek elvételével, Sargentini-jelentéssel – ahogyan szokták.)

És akkor itt most álljunk meg egy pillanatra, és lassan, türelmesen emésszük meg mindezt! Egy idegen, külföldi városvezetővel tárgyalva Karácsony Gergely nem a saját hazája mellett áll ki, nem a magyar emberek létérdekeit képviseli, nem az ország energiabiztonságát tartja szem előtt, hanem az eszét vesztett, a szankciókkal önmagát tüdőn lövő, ön- és közveszélyes brüsszeli birodalom mellett. Nemcsak hogy elfogadja, hanem kifejezetten örül (!) annak, hogy Brüsszel a nekünk járó pénzek visszatartásával zsarol minket. Sőt bizakodik, hogy a zsarolás eredményes lesz, megtörnek minket. A szomszédban háború dúl, s elég egyetlen elhibázott lépés, hogy Magyarország energiaellátása összeomoljon. Erre Karácsony – akinek butaságánál csak a rosszindulata hajmeresztőbb – a minél öngyilkosabb szankciókért liheg, amelyek nyilvánvalóan tönkreteszik a hazánkat, tönk szélére juttatják a családokat. Ám Karácsony Gergelynek nem számít, ha mi a szankciókba beledöglünk, ugyanis ő meg a semmirekellő sleppje gondtalanul éldegél majd tovább a budai hegyekben, lesz bőséges fizetésük és fűtött munkahelyük, sofőrjük (legalábbis 2024-ig), s időnként tengerből kilovaglásra is futja majd a spórolt pénzükből. Mit lehet erre mondani? Ami szalonképes, olyat nem sokat.

Jól látszik: Karácsony Gergely számára értelmezhetetlen fogalom a nemzeti érdek, a hazaszeretet. Az egyetlen, amire alkalmas (a fészbukozáson és a biciklin való manökenkedésen kívül): a birodalmi parancsok szolgalelkű végrehajtására. Karácsony Gergely Brüsszel önálló gondolkodásra képtelen, elfuserált kiszolgáló személyzete. Aki mostani „őszödi beszédével” megmutatta, mi rejtezik félszeg mosolya mögött.

És ugyanez pepitában a magyarországi baloldal. Sosem Magyarország boldogulása lebeg a szemük előtt, sosem honfitársaik érdekeit védik, hanem mindig másokét, az idegenekét. Mindenki fontosabb nekik, mint mi, magyarok. A nemzetközi spekulánsok, a katával trükköző, dúsgazdag multinacionális cégek, a tíz országon átcsörtető barbár horda, a külhoni magyarokat terrorizáló ukrán és román nácik, Washington geopolitikai érdekei vagy éppen a hazai közműcégeket annak idején bagóért lenyúló svindlerek garantált nyeresége. Bárki jó nekik, csak a magyarok nem. A magyarországi balliberális politikus azt tetteti, hogy a rokonod, ám ha kiteszed a lábad hazulról, a szomszédokkal közösen kifosztja a kamrádat.

Borítókép: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Szembeszállni a sátánnal

Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.