2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Élete végéig jegybankelnök akart maradni Matolcsy György

A jegybank azt szerette volna elérni a kormánypártoknál, hogy a parlamenti többség úgy módosítsa a jogszabályokat, hogy Matolcsy György élete végéig, de minimum 2031-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke maradhasson – tudta meg a Világgazdaság. A kormánypártok ezt elutasították, a gazdasági lap információi szerint ennek a személyes sérelemnek tudhatók be az MNB elnökének hétfői, a kormány gazdaságpolitikáját súlyos kritikával illető mondatai.

  • Élete végéig jegybankelnök akart maradni Matolcsy György

Egészen új megvilágításba helyezi Matolcsy György jegybankelnök hétfői szavait a Világgazdaság információja. A lap úgy tudja: a kormánypárt egy korábbi frakcióelnökségi ülésén elhangzott, hogy nemrég megkereste a frakciót a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felsővezetése. Azt kérték tőle: a kormánypártok támogassák, hogy a jegybankelnök megbízatása élethosszig tartson. A frakció ezt nem támogatta, ahogy azt a későbbi felvetést sem, hogy az MNB elnöke három cikluson keresztül tölthesse be a tisztséget. Így ezekből semmi nem került be a jegybanktörvény-módosításba, amely jelenleg az Országgyűlés előtt van.

A Világgazdaság információink szerint ennek a személyes sérelemnek tudhatók be az MNB-elnöktől elhangzott kritikai észrevételek.

Matolcsy György erős állításokat fogalmazott meg a parlament gazdasági bizottságának hétfői ülésén. A jegybank vezetője – sajtóbeszámolók szerint – például úgy fogalmazott: „Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van”. Hozzátette azt is, hogy „bajban vagyunk, sok szempontból saját döntéseink miatt vagyunk bajban”, majd konkretizálta, ki okozta a gondokat: „2010 után nem hoztuk meg a jó döntéseket, 2021 után pedig rossz döntéseket hozott a kormány”.

Így reagált Varga Mihály pénzügyminiszter

A pénzügyminiszter szerint a jegybank elnökének igaza van, de a baj mindenkit érint. Varga Mihály hangsúlyozta: a magas energiaárak miatt egész Európa lépéskényszerbe került. 

Minden ország lépéskényszerbe került, Magyarország is. A válságkezelés eredményeként eddig magas maradt a gazdasági növekedés (harmadik negyedévben 4,1 százalék, ami az unióban a hetedik legmagasabb mérték), valamint magas a foglalkoztatottság (4,7 millió ember dolgozik, továbbra is 4 százalék alatt van a munkanélküliség).

Lehet építeni az elmúlt évek eredményeire – zárta sorait Varga Mihály.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!