Olyan termék lett hiánycikk, amelyre senki nem gondolt volna

Érdekes spórolási hajlamot fejlesztettek ki a magyarok.

Magyar Nemzet
Forrás: G72023. 01. 30. 10:48
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly július óta drasztikusan megugrott a fagyasztóládák és fagyasztószekrények iránti kereslet Magyarországon írja a G7

A lapnak Ekker Róbert, az eMAG háztartási kis- és nagygép üzletágának vezetője számolt be a jelenségről, aki elmondta, hogy a rezsicsökkentés nyár végi változásaival függ össze a 64 százalékkal nőtt termékértékesítés. 

A kategória lendülete azóta is töretlenül kitart, és ez mostanra oda vezetett, hogy a legnépszerűbb modellekből hiány van

 – közölte. 

Bár azt is elmondta, hogy alternatív termékekkel megoldják a hiányt, azonban jól látszik, hogy a valós kereslet magasabb, mint amit az értékesítési számok mutatnak. Ezt abból is látják – ismertette –, hogy értesítést kérnek a termék beérkezéséről online vagy az ügyfélszolgálaton keresztül. 

Ekker Róbert ismertette az eMAG becsléseit is: eszerint akár 25-30 százalékkal több fagyasztót is értékesíteni lehetett volna Magyarországon, ha bizonyos típusokból nem akadozik az ellátás. 

A fagyasztók iránti keresletet a rezsicsökkentés módosítása utáni spórolási hajlamnak és az árstopnak, illetve az árstop miatt kialakult átmeneti áruhiányoknak tudják be, ugyanis az olcsón megvett fagyasztható élelmiszerek felhalmozásával igyekeznek spórolni az emberek. 

Borítókép: illusztráció (Fotó: Unsplash)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.