Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlatait bírálta vasárnap az észak-koreai KCNA állami hírügynökség, hozzátéve: az észak-koreai nukleáris kapacitásról szóló hírek nem csupán üres fecsegések.

Fotó: AFP

„A tetőpontjára ért a háborús hisztéria” – szögezte le a phenjani rezsim szócsöveként működő hírügynökség a dél-koreai és az amerikai hadsereg márciusban indult, Szabadságpajzs (Freedom Shield) elnevezésű, 11 napon át tartó hadgyakorlatára utalva, s azzal vádolta meg a két országot, hogy Phenjan elfoglalására törekszik.

A dél-koreai védelmi tárca korábban arról tájékoztatott, hogy a műveleten „valósághű forgatókönyvet” követnek majd az észak-koreai nukleáris fenyegetések fényében.

A KCNA bírálta az újabb, júniusban rendezendő közös manővert is, mellyel Szöul és Washington a tervek szerint a köztük fennálló szövetség 70. évfordulóját ünnepli.
Phenjan tavaly rekordszámban, 37 alkalommal hajtott végre rakétakísérleteket, köztük interkontinentális ballisztikus rakétákkal (ICBM) is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.
A Szabadságpajzs kezdete óta Észak-Korea új, vízfelszín alatti „nukleáris támadórendszert” is tesztelt Kim Dzsongun észak-koreai vezető felügyelete mellett. A Korea Hangja nevű állami rádió beszámolója szerint az eszköz nukleáris töltettel „hatalmas radioaktív szökőárt” képes fakasztani a robbanás nyomán.

Atomfegyvereket akar Kijev az észak-koreaiak szerint

Petícióban követelik az atomfegyverek beszerzését az ukránok.