Korábban arról szóltak a hírek, hogy legkevesebb 288 ember vesztette életét, 850-en pedig megsérültek, miután egy személyszállító vonat kisiklott, egy másik pedig szemből érkezve ráborult a vagonjaira a kelet-indiai Orisza államban péntek este. Később helyi tisztviselőkre hivatkozva a Reuters azonban már 261 halálos áldozatról és 650 sérültről számolt be, de az elhunytak száma valószínűleg nőni fog. 

Fotó:  AFP / Dibyangshu Sarkar

Pradip Szarangi Dzsena, Orisza állam főtitkára a Twitteren közölte, hogy több mint 200 mentőautó érkezett a helyszínre, az állami kórházakban pedig véradási akciót indítottak. Szudhansu Szarangi, az oriszai tűzoltóság igazgatója az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy szakadatlanul zajlanak a mentési munkálatok, ám nagyon sok a súlyos sérült. A felvételeken hallható, ahogy az oldalra fordult vagonoknál és szétszakad sínek mellett álló utasok elmondják, többen végtagjaikat is elvesztették a súlyos balesetben.

A munkálatokban több száz tűzoltó vesz részt, az ANI indiai hírügynökség szombat reggel azt közölte, hogy a hadsereget is bevetették. Szombatra gyásznapot hirdettek Orisza államban. Narenda Modi indiai miniszterelnök Twitter-bejegyzésében fejezte ki együttérzését az áldozatokkal.

Az egyre öregedő infrastruktúra és a túlterhelt vasúti hálózatok miatt Indiában nem ritkák a vonatbalesetek. Az elmúlt évtizedekben számos olyan baleset történt, amely több száz halálos áldozattal járt. A legsúlyosabb 1981-ben Bihár államban volt, amikor egy vonat folyóba zuhant egy hídról, mintegy 800 ember halálát okozva.

A Reuters közlése alapján az elhunytak családjai egymillió rúpiát (4,19 millió forint) kapnak, míg a sérültek 50 ezer és 200 ezer rúpia (210 ezer és 839 ezer forint) közötti összegre számíthatnak, de a többieket is kompenzálja majd az állam. 

„Tíz-tizenöt ember esett rám, amikor a baleset történt, és minden elszabadult, én a kupac alján voltam. Megsérült a kezem és a tarkóm is” – mondta az egyik túlélő az indiai ANI hírügynökségnek.

Sok sérült a görög vonatbalesetben

A görög rendőrség szerint legalább 23-an megsérültek, amikor Görögország középső részén egy vonat kisiklott.