Szeptember közepén Horvátország az euró bevezetésének utolsó fázisába lépett. A boltok polcain a termékek ára már euróban és kunában is fel van tüntetve, de megkezdődött a bankok euróval való feltöltése is. Ezzel egy időben a lakosság is elkezdett megszabadulni az otthon felhalmozott készpénztől, hiszen január 15. után már csak meghatározott helyeken fogadják el a kunát. 

Horvát euró
Fotó: Shutterstock

A pénzcsere folyamata azonban nem minden esetben lesz egyszerű. A Horvát Nemzeti Bank (HNB) adatai szerint ugyanis az ország lakossága több mint 35 milliárd kunányi megtakarítást tart otthon. 

A jegybank szerint ráadásul az átszámítva közel 1900 milliárd forintnak megfelelő készpénz egy tetemes része a feketegazdaságból származik, 

ezért a pénzintézeteknek különös figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy klienseik igazolni tudják a beváltani kívánt pénz forrását. Igazolásra, amely lehet akár egy fizetési elszámolás vagy egy adásvételi szerződés is, csak akkor van szükség, ha a pénz mennyisége meghaladja a 10 ezer eurót. 

Ha viszont valaki 30 ezer eurónál több készpénzt akar váltani, szüksége lesz egy adóhivatali igazolásra, amellyel tisztázza a pénz eredetét.

Igazolás hiányában a bankok és váltóhelyek nemcsak hogy kötelesek megtagadni a pénzcserét, de jelenteniük is kell az ügyet az illetékes adóhatóságnak. Ha a pénz eredetét a tulajdonos a hatóságnak sem tudja bizonyítani, akkor akár el is kobozhatják tőle. A horvátok egy része úgy próbálja meg kijátszani a kialakult helyzetet, hogy kunáját külföldön, leginkább Bosznia-Hercegovinában és Montenegróban váltja euróra, annak ellenére, hogy ott rosszabb az árfolyam. Ezzel ráadásul a pénzbírságot is kockáztatják mert a törvények szerint 10 ezer eurónál több készpénzt nem szabad átvinni a határon előzetes bejelentés nélkül.

 

Gép váltja az aprót

A pénzcsere nem csak a gazdagok számára okoz fejtörést, az adriai ország lakói ugyanis az aprópénzektől is szabadulnának. A nagyobb mennyiségű apró beváltása viszont sokszor időigényes. A folyamat felgyorsításának érdekében 

az országban működő bankok és a Horvát Posta is aprópénz-befizető gépeket helyezett ki országszerte. 

Ezek az automaták egyszerre legfeljebb 2000 kunát tudnak fogadni, amit egyenesen a kliens bankszámlájára utalnak. Az említett gépek nagyon népszerűek, mert nemcsak a kunát, hanem a váltópénzét, a lipát is beváltják, amelyet a legtöbb üzletben már nem szívesen fogadnak el.