RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a Jobbik-bulin megtámadott Anita: Feldolgozhatatlan számomra





Megtörte a csendet a 24 éves V. Anita, aki azt állítja, meg akarták erőszakolni az egyik pártrendezvényen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.17.
támadás

Borzalmas időszakon megy keresztül Szilágyi György élettársa, akitől az elkövetők a mai napig nem kértek bocsánatot tőle, sőt, őt tekintik hibásnak.

A tavaly decemberi jobbikos buliban történtek miatt azóta már feljelentést is tett az áldozat, mert állítása szerint egy szobába csalva erőszakoskodott vele a Jobbik egyik politikusa.

Az ügyben született hivatalos iratok szerint a Jobbik egyik vezető politikusa, miután a hölggyel közölte „de szerencsés ez a Szilágyi”, felcsalta őt egy szobába. Itt gyorsan levetkőzött, majd áldozatát a falhoz szorítva, fizikai erejét kihasználva, nemi szervét elő véve meg akarta erőszakolni. Az áldozat segélykiáltásaira lett figyelmes egy másik jobbikos politikus, egy országgyűlési képviselő (!), aki végül kiszabadította a hölgyet. Ő lehet a büntetőeljárásban a vád első számú tanúja.

A megszerzett hivatalos beadványok alapján a Bors jogi szakértői egyértelműen bűncselekménynek, „nemi erőszak megkezdett kísérletének” minősítették az ügyet. Márpedig a magyar büntetőjog szerint „a kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni”. Így a Jobbik politikusa alapesetben akár 8 év börtönt kaphat.

Megszólalt az áldozat

Megmondom őszintén, éppen tegnap beszéltünk arról, hogy talán érdemes lenne szakember segítségét kérnem, aki segít a trauma feldolgozásában” – mondta a Blikknek Anita. „Ez pszichológusi segítséget jelentene, ezen még gondolkodom. A támadás feldolgozhatatlan számomra, ahogy az is, ami azóta történt, mert azóta is annyi igazságtalan bírálatot kapok, amiért felvállaltam a történteket, amit nagyon nehéz elviselnem. Épp ez az, amit szerettem volna elkerülni” – jelentette ki a lapnak készségesen, de érezhető fáradtsággal a hangjában Anita.

Anita nyílt levelet írt

Szilágyi élettársa, V. Anita nyílt levélben köszönte meg a támogatást. Mint írja, miközben a sajátjai megkövezik, és őt hibáztatják, olyanok állnak ki mellette, akikkel nem ugyanazon a politikai oldalon áll. Mint azt a Bors kiderítette, az áldozatot időközben többször is megfenyegették, sőt fizikai erőszakot is „beígértek” neki, ha a történtekről bárkinek bármit elmondana.

Tisztelt Képviselő Asszonyok! Hálásan köszönöm kiállásukat mellettem, bizonyítva, hogy a nők elleni erőszak nem politikai ideológia kérdése.

Sajnos társadalmunkban politikai oldalaktól függetlenül létező valóság a nők elleni erőszak, amellyel elsősorban azt érzékeltetik az elkövetők, hogy hatalmuk van a nő felett, az erősebb ember hatalma a kiszolgáltatott helyzetbe juttatott nő felett. Azért is különösen jól esett, hogy kormánypárti képviselő hölgyek álltak ki mellettem, mert nem ugyanazon a politikai oldalon állunk. Azért csak a párton belül kértük a választásokig az elkövetőkkel szembeni következmény alkalmazását, mert nem akartam terhelni az összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel, pedig az elkövetők bocsánatot sem voltak hajlandók tőlem kérni. Nyilvánvaló, hogy ha a kampányban ez a feljelentés megtörténik, ellenzéki politikusok sokasága szenvedte volna meg azt, olyan emberek értek volna el rosszabb eredményt, akik nem tehetnek erről az erőszakról. Mérlegelnem kellett, hiszen egy politikai közösség része vagyok. Az én érdekeimet képviselő eljárással emberek sokaságának többéves munkáját, eredményességét veszélyeztethetem-e?

Úgy gondoltam, hogy nem veszélyeztethetem. Ezzel pedig mit értem el? Azt, hogy megtudhattuk, ha egy baloldali, vagy liberális asszonnyal erőszakoskodnak, s akár évtizedek múlva hozza azt nyilvánosságra, kiáll érte a teljes baloldali, liberális politikai közösség, s a jogvédők hada. Ha pedig egy jobboldali, 4 éves kislány édesanyjával történik ez, aki kíméletből 4 hónap múlva indít hivatalos eljárást, csak arra számíthat, hogy a sajátjai megkövezik, őt tekintik hibásnak. Köszönöm a mellettem kiálló kormánypárti képviselőknek, hogy visszaadták a hitemet. Szeretettel: Anita”

 





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás