Létrehozva: 2022.10.01.
Módosítva: 2022.10.01.

„Az élet igazságtalan sokszor” – kiderült, mi okozta a 15 éves Patrik halálát

Családja és barátai nem tudják feldolgozni a történteket. A sportoló tinédzsernek nem volt semmilyen ismert betegsége, halála mindenkit teljesen váratlanul ért.

Szerző Ripost

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, szerdán este bajnoki mérkőzés közben lett rosszul egy 15 éves focista Budapesten. A fiú minden előzetes panasz nélkül hirtelen összeesett. Barátai kezdték meg az újraélesztését, amit a mentők még hosszú percekig folytattak. 

Fotó: Tények

A legközelebbi szívcentrumba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. A Tények információi szerint, a fiú nem volt beteg, halála a családot és a csapatot is sokkolta.

A 15 éves Patrik a Vasgolyó utcai sportcentrumba járt focizni. Csapatával idegenben játszottak, amikor hirtelen rosszul lett. Mindössze néhány párt telt el a második félidőből, amikor Patrik váratlanul összeesett. A mérkőzés korábbi szakaszában ellenféllel, csapattárssal nem ütközött. A Tények úgy tudja, a fiatal játékos halálát hirtelen szívmegállás okozta.

„Nem találjuk a szavakat. Fiatal, életerős, vidám srácot ismertünk meg benned. Két hónapja csatlakoztál, de gyorsan a közösség fontos részévé váltál. Még csak most kezdődött közös utunk, de máris véget ért. Az élet igazságtalan sokszor. Most is az volt” – búcsúzott csapata Patriktól.

Nevelőanyja és édesapja szíve darabokra tört, érthető okokból nem kívántak nyilatkozni.

 

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár