Létrehozva: 2022.10.07.

„A hét éves fiam volt!” - Kisgyermeket gázoltak halálra Bakson

Súlyos állapotban szállították kórházba a kisfiút, azonban hiába imádkoztak rengetegen a felépüléséért, elhunyt.

Egy kisgyermeket ütöttek el szerda reggel a Csongrád-Csanád megyei Baks település Fő utcáján. Bár a súlyosan sérült gyermekért állítólag egy mentőhelikopter is érkezett, ami a közeli iskola focipályáján szállt le, a kisfiút végül mentővel szállították kórházba. Súlyos állapota ellenére egy ideig úgy tűnt, hogy fel fog épülni, amiért rengetegen imádkoztak is, később életét vesztette.

Összeomlott a család

„A 7 éves fiam volt az, nem egy ember, hanem egy kisgyerek” – írta az édesapa, miután a Délmagyar a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott információ alapján megírta, hogy elgázoltak egy embert. 

Fotó: Pixabay

A fiú családja összeomlott a tragikus haláleset után. „Isten nyugtasson drága kis Dzsoelkám! Elég fiatal voltál, nagyon kár érted. Nagyon sajnáljuk, az élet még előtted volt, nem így kellett volna ennek lenni, nagyon igazságtalan, hogy ez történt. Örök nyugodalmat, odafent az angyalkák vigyázzanak rád” – búcsúzott egy családtag a kisfiútól. „Istenem, nem bírjuk felfogni ezt az egészet, Istenem, egy ártatlan gyerek voltál, most már te is angyal vagy odafent és vigyázol ránk kis pákom” – írta a kisfiú bátyja.

Egy nő vezette az autót

A kommentelők úgy tudják, hogy egy „jómódú hölgy” vezette az autót. „Nem tudnak odafigyelni, úgy mennek, mint az őrültek. Csak egy kisfiúról van szó, az életére törtek” – írta egy nő, míg egy másik kommentelő úgy fogalmazott, hogy a gázoló „száguldozott”. A rendőrség egyelőre még vizsgálja a gázolás körülményeit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra