Létrehozva: 2022.12.01.

Botrány: Gáspár Evelin torkának ugrott a milliárdos

Gáspár Evelint nem sok választotta el a sírástól, amikor vendéglátója letámadta őt a Hal a tortán forgatásán.

Finoman szólva is érdekesen alakult a szerda esti Hal a tortán forgatása, hiszen már az első snitteknél kisebb nézeteltérés alakult ki a műsor házigazdája és az aznapi vendéglátó, Polgár Tünde között. Gáspár Bea a bevásárlás első perceiben megkérdezte Tündét, hogy miért "furta ki" őt annak idején a Feleségek luxuskivitelben című műsorból. Bea asszony ugyanis azt az információt kapta, hogy a milliárdosfeleség tett neki keresztbe, amikor felmerült a neve, mint lehetséges szereplő. 

Hal a tortán
Fotó: SuperTV2

Mi már megismerkedhettünk volna előbb is Tünde. Csak hát a Luxusfeleségből kifúrtatok. Ti, mint szereplők. Én úgy hallottam, hogy te voltál…” - jött elő a farbával Bea asszony. Polgár Tünde kategorikusan tagadta, hogy köze lett volna az esethez, így végül ebből a szituációból nem alakult ki komolyabb vita. Persze ez csak amolyan vihar előtti csendnek bizonyult, ugyanis később a vacsorán elszabadultak az indulatok. Erről Gáspár Evelin mesélt a Borsnak, hiszen ő volt az, aki méltatlan balhéba keveredett a házigazda férjével, Polgár Árpáddal

Hal a tortán
Fotó: SuperTV2

"Pici csúszással érkeztünk meg Tihanyba és még ott is várnunk kellett, ezért én megkérdeztem, hogy mi történt. Erre Tünde férje válaszolt és azonnal meg is fagyott a levegő, pedig addig jó hangulat uralkodott a társaságban. Közölte velem, idézem: Anyád miatt csúszunk! Mert anyád elaludt!" 

Nem is a mondatatival volt a baj, inkább a hangsúllyal. Sütött belőle a megvetés és ezt nem csak én éreztem így

- kezdte a lapnak Evelin, aki ezután megkérdezte a milliárdos üzletembert, hogy mi a baja az édesanyjával. Amit válaszként kapott, arra sem ő, sem más nem számított. 

Hal a tortán
Fotó: SuperTV2

"Na ezen a ponton ő szó szerint letámadott. Közölte, hogy ha nem tetszik valami, akkor akár el is mehetek, majd hangosan lehordott engem mindenféle semmirekellőnek. Ekkor mindenkinek elkerekedett a szeme, mert egyáltalán nem értettük, miért viselkedik így. Végül Polgár Árpi pedig közölte, hogy ő a továbbiakban nem is hajlandó kamera elé állni és ezzel elvonult” - idézte fel a történteket a Borsnak Gáspár Evelin.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin