Létrehozva: 2022.12.01.

Intim fotók Harry és Meghan házasságából! A Netflix ledobja az atombombát

A tömegek által várt filmet a Netflix mutat majd be.

A Netflix alaposan felkavarta az állóvizet, ugyanis megjelent az egyik legnagyobb, közelgő projektjük előzetese. Ez nem más, mint Harry herceg és Meghan Markle dokumentumfilmje, amin a pár azóta dolgozott, hogy elhagyták a királyi családot és az Egyesült Államokba költöztek.  A sorozat egyébként már hónapok óta készül, de egyelőre kevés részletet hoztak nyilvánosságra. Még a premier konkrét dátuma is kérdéses, azonban már az előzetes is tartogat jó pár izgalmat.

Fotó: AFP

Senki sem látja, mi történik zárt ajtók mögött… Mindent meg kellett tennem, hogy megvédjem a családomat

 - hangzik el a felvételen Harry herceg szájából. Már ezek a mondatok is sok mindenre engednek következtetni, azonban egyelőre még várnia kell a kíváncsi rajongónak. A produkció viszont több, korábban nem látott privát képpel kompenzálja ezt. 

Természetesen a debütálás dátumával kapcsolatban is felrepült jó pár pletyka. Az egyik meg nem erősített hír szerint, akár december 8-án is megjelenhet a dokumentumfilm a streaming szolgáltató felületén.

Január 10-én jelenik meg a memoár

Harry sokatmondó emlékirata, amely a „Spare” című könyv január 10-én jelenik meg világszerte. Ezt is hasonló nagy figyelem övezi, mint a dokumentumfilmet, ugyanis azt várják a szakértők, hogy Harry kendőzetlen őszinteséggel fog kitálalni a királyi családról - írja a Metro.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

FÜLES

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt