Létrehozva: 2022.12.04.

Hihetetlen, mit talált ki karácsonyra a gyerekeknek ez a magyar kisbolt

Valóra vált a gyerekek álma, egyszerűen imádják!

Győr-Moson-Sopron megyében van egy vidéki virág- és ajándékbolt, ahol rengeteg karácsonyi dekoráció, dísz, csodálatosnál csodálatosabb figura, különleges hógömb, adventi koszorú várja a betérőket.

Fotó: Facebook

A szanyi kisbolt igazi karácsonyi hangulatban várja a vásárlókat, emellett pedig a tulajdonos még a gyerekekre is gondolt. Idén ugyanis egy különleges meglepetést helyezett ki a bolt elé: 

egy karácsonyi postaláda várja a gyerekek kívánságokkal teli leveleit, amit a Mikulásnak és a Jézuskának írhatnak. 

Fotó: Facebook

Erről az aranyos kezdeményezésről a bolt tulajdonosa mesélt a Ripostnak:

„Mindig érkeznek karácsonyi dolgok nagykerben, és már tavaly is gondolkodtam rajta, hogy kellene egy ilyen postaláda a gyerekeknek. Ez az első év, amikor kikerült, mivel mostanáig nem találtam megfelelőt, mind picik voltak vagy gyenge anyagból készültek” – mesélte az asszony, aki november végén tette ki a postaládát az Orchidea Virágház nevű hely elé.

Fotó: Facebook

„Már most hatalmas sikere van a kívánságládának, vagy 50 levél biztos van benne! Az óvodából a kicsik itt sétálnak el, ahogy az iskolából hazafelé tartó gyerekek is, így hamar észrevették. Nagy öröm nekem, hogy ennyire szeretik és örömet tudtam vele szerezni a kicsiknek!”

Fotó: Facebook

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!