Létrehozva: 2023.01.27.

Zokogva jelentette be családja: elhunyt a legendás színésznő

Rendkívül fiatalon kezdte a pályafutását, majd hamar világhírnévre tett szert. Családja, barátai, kollégái és rajongói egy emberként gyászolják.

Szerző K.B.

89 éves korában elhunyt Sylvia Syms brit színésznő, aki a „Sivatagi támadásban” és az „Áldozat” című filmekkel vált ismertté világszerte.

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

A közkedvelt színésznő pénteken kora reggel békésen távozott – közölte a családja. Két gyermekét hagyta hátra, Beatiet és Ben Edneyt.

„Édesanyánk, Sylvia ma reggel békésen elhunyt. Csodálatos életet élt, és egészen a végéig örömet és nevetést adott nekünk. Éppen tegnap emlékeztünk vissza együtt az összes kalandjára. Nagyon fog hiányozni” – emlékeztek meg a színésznőről a gyerekei.

Karrierjét elképesztően fiatalon, mindegy húsz évesen kezdte. Színpadon és a mozivásznon is tündökölt. Olyan filmekben szerepelt, mint a „Sivatagi támadás”, a „Kémek keringője”, „Miről álmodik a lány?”, de szerepet kapott a 2006-ban készült, II. Erzsébetről szóló filmben, a „A királynőben” is - írja a Daily Mail. 



 

 

Szerző K.B.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott