Lenyűgöző felvételek: így fest most a michigani tó fenekén Al Capone 91 évvel ezelőtt elsüllyedt bulihajója

Al Capone elsüllyedt hajó Keuka hajó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Al Capone elsüllyedt bulihajója még ma is sértetlenül áll a michigani Charlevoix-tó alján: a monstrumot két búvár örökítette meg.

Az úszó táncparkettként hirdetett Keuka nevű hajó megnyitója 1929 szilveszterén volt. A monstrumon a Fuller's Orchestra szolgáltatta a zenét, a belépő pedig másfél dollár volt, de a legtöbben nem a bulizás, hanem az alkohol miatt jártak oda. Az 1920-ban bevezetett alkoholtilalom idején ugyanis nagyon nehéz volt piához jutni, a hajón pedig bőven akadt.

Az egykori faszállító hajó - amit sokan "vak disznóként" emlegettek - titokzatos körülmények között süllyedt el, ám még ma is megtekinthető, igaz, a Charlevoix-tó mélyén. 1930 december végén a Keuka vezetőjét hasba lőtték, ami finoman szólva nem tett jót a hajó jó hírének, majd 1932. augusztus 14-én délelőtt a hajó gyanús körülmények között elsüllyedt.

Azóta sem tudni, pontosan mi történt, az mindenesetre biztos, hogy az egykor Al Capone tulajdonában álló hajó még ma is, 91 évvel a süllyedés után tökéletes állapotban fekszik a tó alján. Legutóbb Chris Roxburgh és Lee Rosenberger búvár készített fotót a roncsról - szúrta ki az Index.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.