Magyarország Szépe: így festett Sarka Kata és Rogán Cecília a tábor nyitónapján

Sarka Kata Magyarország Szépe Rogán Cecília
Kedden megnyílt a Magyarország Szépe verseny felkészítő tábora Siófokon. Így nézett ki Sarka Kata és Rogán Cecília a nyitónapon.

A táborban zajló alversenyeken dől majd el, hogy a 19 résztvevőből ki lesz az a 16, aki bekerül a Dunán élőben sugárzandó, június 11-i fináléba.

Sarka Kata versenyigazgató az eseménynek helyet adó, kedden átadott ötcsillagos Reed Luxury Hotel & Bistróban újságíróknak elmondta, hogy a táborba 20 lányt vártak, egyikük azonban visszalépett, mert az érettségi vizsgájára készül.

Siófok, 2023. május 30. Rogán Cecília (b) és Sarka Kata versenyigazgatók, a zsűri tagjai a Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségverseny felkészítő táborának első, Miss Fashion alversenyén. Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A versenyigazgató kiemelte, hogy a résztvevőknek a következő szűk két hétben sportversenyeken, smink nélküli fotózáson kell teljesíteniük, és megmutathatják, miben tehetségesek.
Hozzátette, a tábor programjai között nyelvi kurzusok, járás- és táncpróbák, valamint koreográfiák tanulása is szerepel.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a döntő győztese egy évig viselheti a Miss World Hungary címet, emellett jószolgálati munkájának részeként a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat arca lesz.
Az idei megmérettetésen újdonság, hogy a versenyzők bikini helyett sportruhában vonulnak végig a kifutón. A kreatív tour-ban új műsorelem lesz a királynő tour, amelyben az elmúlt hét év döntősei térnek vissza, felidézve a korábbi évek versenyeit - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.