RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes! Kiderült, pontosan mennyi pénzt csalt ki áldozataitól Fekete Dávid





Nyilvánosságra került, hogy pontosan mennyi pénzzel károsította meg áldozatait Fekete Dávid összesen, de az is, hány év börtönt kaphat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.30.
Elképesztő

Az egykori Megasztáros 21 bűncselekményt követett el, és a sértetteknek összesen 322 928 213 forint kárt okozott az ügyészség szerint. A most 35 éves volt énekes 2017 óta követte el a csalásokat, de amikor szorulni kezdett a hurok, kölcsönöket vett fel emberektől és egy banktól is. Majd a becsődölt vállalkozástól úgy akart megszabadulni, hogy egy halálos beteg, egyébként hajléktalan férfi nevére íratta át azt – akinek aztán a temetését ő fizette ki – írja a Bors.

Ám ezután is seftelt autókkal, és további kölcsönöket vett fel, de máig nem árulta el, ezek a pénzek hová lettek.

Volt, akit „csupán” egy, míg mást 73 millióval vert át.

Mindezekért az énekes akár 15 év börtönt is kaphat, derült ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményéből.





Ezeket olvastad már?
Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Szőke Zsuzsi ledobta a textilt – videó

Szőke Zsuzsi ledobta a textilt – videó

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás