Létrehozva: 2022.05.22.

Brutális, mi történt Szekszárdon és környékén

Az ügyészség kilenc ittas sofőrt állított bíróság elé két nap alatt.

Szerző Ripost

A Szekszárdi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyolc férfit és egy nőt állított a héten a Szekszárdi Járásbíróság elé, akik a tolnai megyeszékhelyen és a környező településeken ittasan vezettek gépjárműveket. Az ittas vezetés az egyik leggyakoribb, egyben a legtöbb veszélyt is magában hordozó közlekedési bűncselekmény. Számos halálos, illetve súlyos sérüléssel záródó baleset róható az ittas vezetők terhére. Az ügyészség emiatt kiemelt figyelmet fordít az ittas járművezetők gyors és hatékony felelősségre vonására.
 

Fotó: Pixabay.com

A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai márciustól – különös figyelemmel az ünnepi időszakokra – fokozottan és célzottan ellenőrzik a járművezetőket Szekszárdon és a környező településeken. Ennek eredményeképpen a Szekszárdi Járási Ügyészség kilenc ittas vezetőt állított a
bíróság elé, akik idén márciusban, áprilisban és májusban Szekszárdon, Szálkán és Tolnán vettek részt ittas állapotban a közúti közlekedésben. Közülük egy 52 éves, ittas vezetés miatt korábban már elítélt grábóci férfi személyi sérüléssel nem járó balesetet is okozott.
A Szekszárdi Járásbíróság gyorsított eljárásban az ügyészi indítvánnyal egyezően valamennyi vádlott bűnösségét megállapította, és velük szemben – ittasságuk mértékétől, előéletüktől és személyi körülményeiktől függően – felfüggesztett fogházbüntetést, közérdekű munkát vagy pénzbüntetést szabott ki. A járásbíróság ezen túlmenően az ügyészi indítványoknak helyt adva valamennyi vádlottat határozott időtartamra eltiltotta a közúti járművek vezetésétől is. A kihirdetett ítéleteket a vádlottak és védőik – egy kivétellel – tudomásul vették, míg az ügyészség hat vádlott estében, a járművezetéstől eltiltás súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.
 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Körbevette a brüsszeli rendőrség a békepárti konferenciát - videó

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Nigel Farage a brüsszeli konferencián: Egy újfajta kommunizmussal állunk szemben!

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják