Létrehozva: 2022.05.22.

Megszólalt a brit anyuka, akit a férje elhagyott egy ukrán menekültért

Azért erre senki nem számítana, miközben segítséget nyújt.

Szerző angie

Lorna és férje, Tony néhány héttel ezelőtt fogadták be a 22 éves Szofiját otthonukba. Nem sokkal később azonban úgy alakult, hogy a férj a fiatal szépséggel távozott, mondván, hogy az élete hátralévő részét vele szeretné tölteni.

Fotó: Martin Divisek

 

Lorna 10 éve élt együtt férjével, és most összetört szívvel nyilatkozott. A nő úgy gondolja, hogy Szofija már az első pillanattól szemet vetett a férjére, és el akarta csábítani őt. "Nem érdekelte, milyen rombolást hagy maga után. Csupán néhány nap alatt minden a feje tetejére állt körülöttem - mondta.

A férj, Tony elmondása szerint Szofijával hamar megtalálták a közös hangot, akárcsak a gyerekek, Lorna azonban nem jött ki túl jól az újdonsült lakóval. Mivel Tony szlovákul, Szofija pedig ukránul tudott, a két nyelv pedig kissé hasonló, rendszeresen nem angolul beszélgettek, s így Lorna nem értette, miről társalognak.

Először csak nagyon jó baráti kapcsolat alakult ki közöttük, de egy idő után már fizikailag is közel kerültek egymáshoz. A házban egyre több volt a veszekedés Lorna féltékenysége miatt, és a viták végül odáig fajultak, hogy Szofija könnyek közt közölte, hogy nem tud tovább a házban élni. Tony elmondása szerint ekkor érezte úgy, hogy valami átfordult benne, és eldöntötte, hogy ő is elmegy Szofijával - írja a DailyMail nyomán a Blikk.

Tony - habár nagyon szerelmes - elmondása szerint rosszul érzi magát a történtek miatt, mert nem akarta megbántani sem a feleségét, sem a gyermekeit.

 


 

Szerző angie

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast