RETRO RÁDIÓ

„Lauren kelj fel kérlek” - dühében halálra gázolta a kamasz lányát az apa





Hiába kért sikítozva segítséget a 19 éves lány, apja annyira dühös volt, hogy kétszer hatott át rajta kocsival. A lány belehalt sérüléseibe.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.07.02.
gyilkosság

Vádat emeltek az ellen a 44 éves dühöngő férfi ellen, aki januárban ölte meg lányát az otthona előtt, miközben az megpróbálta megakadályozni, hogy a férfi feszítővassal támadjon barátjára. A vádemelés során elhangzott, hogy az apa dühében meg akarta ölni, de minimum súlyos sérüléseket akart okozni lányának. Ezért ment neki autójával és döntötte fel a fiatalt, majd megállt, hogy aztán újra áthajtson a testén. Ezt az incidensről készült mobiltelefonos felvételek is igazolták, amelyeken hallani és látni lehetett a lány kínlódását. A tinédzsernek a gázolás során eltört a háta, a mellcsontja és a bordái, de végül a mellkasát és a hasát ért sérülésekbe halt bele. A lányt gyakorlatilag halálra zúzták.

Gyilkos ösztön

A szomszédok mobiltelefonos felvételein az is hallható, hogy a férfi ezt követően álságos módon azt kiabálja, hogy „Lauren kelj fel kérlek”. Végül lánya élettelen holttestét az autójába helyezte, majd a közeli boltba hajtott, ahol a lány anyja dolgozott. Az üzletben készült felvételeken látható a kétségbeesett anya küszködése, ahogy próbál segíteni a már halott lányán.

A tárgyaláson kiderült, hogy a férfi már tavaly elhidegült családjától, anya és lánya elköltözött a részeges, kábítószer-fogyasztó, haragos és erőszakos jellemű férfitől, aki viszont azóta sem tudta feldolgozni, hogy kapcsolata megszakadt a családjával. Emiatt egyre dühösebb és dühösebb lett, míg végül a lányán töltötte ki féktelen haragját úgy, hogy halálra gázolta őt. A férfi pere még két hétig tart- tudósított az esetről a Mirror.

A fiatal lány nem élte túl apja féktelen haragját, és a gázolást Fotó: Shutterstock

 





Ezeket olvastad már?
Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás