Létrehozva: 2023.01.30.
Módosítva: 2023.01.30.

3,5 millió forintért megvette barátja élettársát a magyar férfi, majd szörnyű dolgokat tett

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki 3,5 millió forintért megvásárolta barátja élettársát, majd miután az üzleten összevesztek, egy vascsővel agyonütötte a férfit - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit emberkereskedelem és halált okozó testi sértés bűntettével vádolják.

A vádlott a sértett barátja volt, tanyáján segítette is a gazdálkodásban. A vádlott és a sértett élettársa között 2021 elejére érzelmi viszony alakult ki. A két férfi ezért abban állapodott meg, hogy a sértett 3,5 millió forint ellenében elengedi a nőt a vádlottal.

A vádlott április 24-én át is adta a pénzt, azzal, hogy a részleteket később beszélik meg. A sértett és az asszony azonban még aznap összevesztek, a nő a közös gyermekükkel elment a tanyáról, majd felhívta a vádlottat, aki autóval odament.

A tanya udvarán a két férfi vitatkozni kezdett, a sértett pedig további egymillió forintot követelt a nőért. A szóváltás verekedéssé fajult, a vádlott felkapott egy vascsövet és azzal a kétszer fejbe ütötte a sértettet, aki a helyszínen meghalt.

A vádlott ezt követően üzenetet küldött a nőnek, hogy még ne menjen haza, majd a holttestet és a vascsövet ismeretlen helyen elrejtette. A vádlott a vérnyomokat is megpróbálta eltüntetni és ruháit elégette.

A vádlott és a nő a hatóságokat félrevezetve megpróbálták elhitetni, hogy az áldozat önszántából távozott otthonából, majd haragosaival került összetűzésbe. Ennek érdekében a vádlott a sértett telefonjáról hamis üzeneteket küldött a nőnek azzal, hogy őt elkapták, ne szóljon a rendőröknek. Mintegy két hét elteltével - a vádlottal egyeztetve - a nő bement a rendőrségre és bejelentette, hogy élettársa horgászni ment, majd ismeretlen helyre távozott. Az elmondottakat a hatóságok előtt a nő tanúként többször is megismételte.

A történtek miatt a nővel szemben bűnpártolás vétsége miatt emeltek vádat

 - közölte a csoportvezető ügyész.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak