Létrehozva: 2022.05.19.

Döbbenetes közleményt adott ki a Pentagon a földönkívüliekről

Ötven év után először tartottak meghallgatást az UFO-król. A Pentagon új információkat közölt az azonosítatlan repülő tárgyak észleléséről.

Szerző Ripost

A Pentagon legújabb nyilvánosságra került dokumentumaiból kiderült, hogy 400 UFO észlelésről érkezett eddig jelentés. Nemrégiben megtartották az első UFO-konferenciát, ami ötven éves titkokat fedett fel.

Magas rangú védelmi tisztviselők voltak jelen az ülésen, hogy átbeszéljék a frissített észlelési listát, valamint elkötelezettségüket fejezték ki az univerzális földönkívüli objektumok azonosítására.

Fotó: Pixabay

A meghallgatásra alig egy évvel azután került sor, hogy egy kormányzati dokumentum 2004 óta több mint 140 azonosítatlan légi jelenségről számolt be, és ez a szám azóta 400-ra emelkedett - tudta meg a Daily Star. 

A megnövekedett észlelések a tisztviselők szerint az amerikai hadsereg technológiai innovációjának köszönhető, köztük az érzékelőknek és a drónoknak. Ám ezt pontosabban nem akarta kifejteni, ugyanis elismerte: nem akarják, hogy a potenciális ellenfelek tudják, mit képesek látni vagy észlelni.

Scott Bray kutatása azt igazolta: nem találtak bizonyítékot idegenek létezésére. A haditengerészeti hírszerzés igazgatóhelyettese szerint bár az eseteket nem lehet megmagyarázni, semmi sem utal idegen eredetre. Hozzátette, hogy a dokumentált objektumok egyike sem próbált kommunikálni az amerikai repülőkkel.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba