RETRO RÁDIÓ

Óriási bejelentés, megpecsételi az emberiség sorsát a NASA





2030-ra érhetjük el a jelentős mérföldkövet. Még ebben az évtizedben lesznek olyanok, akik a Holdfelszínen élnek majd a tudósok szerint.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.11.26.
űrbázis

A NASA állítja, 2030-ra lesznek űrhajósok, akik a Holdon élhetnek és dolgozhatnak. Az Artemis–1 küldetés az „első lépés a hosszú távú mélyűrkutatás felé”. Howard Hu, az Orion űrkapszula programjának vezetője azt mondta, „embereket fogunk küldeni a felszínre, és ők ezen a felszínen fognak élni és kutatni”. A felfedezőknek saját otthonuk és a nagyobb távolságok megtétele érdekében Hold-járójuk is lesz, a tervek szerint huzamosabb ideig a Holdon maradnak majd – írja a The Guardian.

Az Orion, fedélzetén három bábuval jelenleg is a Hold felé tart, azok segítségével tesztelik ugyanis, hogy az út során milyen hatások érik az embereket. A rakéta körülbelül 83 000 mérföldre (134 000 km) van a Holdtól. „Ez az első lépés, amelyet a hosszú távú mélyűrkutatás felé teszünk, nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ számára is. Úgy gondolom, hogy ez egy történelmi nap a NASA számára, de történelmi nap mindazok számára, akik érdeklődnek az emberi űrrepülés és a mélyűrkutatás iránt” – mondta Hu.

A várakozások szerint a NASA 2026-ban fog újra embereket juttatni a Hold felszínére, hogy űrbázist építsenek. A következő lépés pedig az lesz, hogy embert juttassanak a Marsra.





Ezeket olvastad már?
Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás