Létrehozva: 2022.12.05.
Módosítva: 2022.12.05.

Tragédia a barkácsboltban: egyéves kislányra borult rá a bevásárlókocsi

A szülők ráadásul végignézték az egész szörnyűséget. A kislány nem sokkal a baleset után életét vesztette.

Ép ésszel felfoghatatlan tragédia játszódott le egy németországi barkácsáruház egyik üzletében. A Hannoverhez közeli Garbsen városában a hétvégén nagybevásárlásra indult egy fiatal pár, akik magukkal vitték egyéves kislányukat is. 

Szörnyű tragédia történt a barkácsáruházban
Fotó: Shutterstock

A hétköznapinak induló történet azonban egyszer csak a házaspár rémálmává változott. Az egyik legnagyobb barkácsáruház garbseni üzletében ugyanis egy gipszkartonokkal megtöltött bevásárlókocsi kibillent egyensúlyából és felborult. Az érthetetlen baleset külön szerencsétlensége az, hogy a kocsi mellett állt az egyéves kislány, akinek esélye sem volt kivédeni a balesetet - írja a Bild

A szülők végignézték a tragédiát, minek hatására sokkos állapotba kerültek. A közvetlen közelben állt több másik szemtanú is, akik megpróbáltak segíteni, volt, aki azonnal megkezdte a gyermek újraélesztését. A kislányt mentőhelikopterrel szállították a közeli kórházba, de az életét már így sem sikerült megmenteni. 

A helyi rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a szülőkkel pszichológiai szakember foglalkozik, de jól mutatja az eset súlyosságát, hogy a helyszínre érkező egyenruhásokat is annyira megviselték a történtek, hogy számukra is biztosítanak terapeutákat. A rendőrség egyelőre azt vizsgálja, hogy miként billenhetett ki, és borulhatott fel az elég masszívnak tűnő bevásárlókocsi. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil