Létrehozva: 2022.10.05.

Jó hír érkezett a vonat elé lépő 11 éves Vandáról

Jobban van a Gyürén vonat elé lépett 11 éves kislány. A gyermeket az iskolában csúfolták és verték az osztálytársai...

Kiengedték az intenzív osztályról azt a 11 éves kislányt, aki másfél hete, vasárnap, ebédidő után a vonat elé lépett Gyürén. Mint arról a Bors is beszámolt, a gyermeket csúfolták és verték a diáktársai. Mindezt elmondta otthon a nagyszüleinek, akik ugyan bementek az iskolába, hogy beszéljenek a tanárokkal, ám a helyzet ezt követően sem javult.

Két nappal a tragédia után a Bors a helyszínen járt, ahol találkozott is Vanda nagyapjával.

A nagypapa bízik benne, hogy unokája teljesen felépül   Fotó: Bors

Az már akkor felfedte az idős férfi: a gyermeknek van esélye a túlélésre.

– Minden okunk megvan a reménykedésre!

A legfontosabb, hogy a koponyáját rendbe hozzák, hogy ne legyen maradandó károsodása. Bízom benne, hogy az unokám teljesen fel fog épülni

 – fogalmazott a nagypapa.

Kiengedték az intenzívről, sokkal jobban van

Mint kiderült, a gyermek állapota az öngyilkossági kísérlet óta valóban sokat javult, erről a család hozzájárulásával a kislányt és nagyszüleit is jól ismerő katolikus pap, Németh János atya számolt be egy Facebook-posztban.

Jó hírt mondok: bár sokan már "múlt időben" beszéltek róla a tragikus nap után –, de ezek az emberek nem számoltak az Isten, illetve az imádság erejével. 

Vanda a mai napon elhagyhatta az intenzív osztályt, tele van életvággyal, s minden ok megvan a bizakodásra, hogy teljesen felépül!

Hála Istennek, hála az orvosoknak! – zárta bejegyzését. Azaz a gyermek elindult a felépülés útján.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-