RETRO RÁDIÓ

Borzalmakat élt meg a nő: a betörő még a kiérkező rendőröket is meg akarta erőszakolni





Összesen 9 év börtönt is kaphat, ha elítélik a férfit.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.12.09.
szexuális ragadozó rendőr

Egy angol férfi betört egy édesanya házába, miközben az otthon aludt. A lopás közben felébredt a házban lévő nő, és dulakodni kezdett Lemenc Baldeóval, aki ököllel arcon ütötte az asszonyt, majd megharapta és elkezdte letépni róla a ruháját. A megrémült nőnek szerencsére sikerült kiszabadulnia Lemenc kezei közül, és riasztotta a szomszédokat, akik kihívták a rendőrséget.

A helyszínre percek alatt kiérkezett két rendőrnő, akik megpróbálták elfogni a durva férfit. 

Lemenc az intézkedés alatt felrúgta az egyik rendőrt, majd a lába között kezdte el fogdosni. Ezután megbilincselték, majd megpróbálták betenni a kocsiba, ahol a férfi lefejelte a másik rendőrnőt úgy, hogy felszakadt az ajka. Végül sikerült letartóztatniuk, és most már a rablás mellett szexuális zaklatásért, illetve hatóság ellen elkövetett erőszakkal is vádolják. Ha a bíróságon elítélik mindegyik bűnért, akkor 9 évig is rács mögé kerülhet, illetve bekerül a neve a helyi szexuális ragadozók listájára – számolt be róla Metro.





 





A dosszié további cikkei
Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás