Létrehozva: 2023.03.23.
Módosítva: 2023.03.23.

Sikeres főpróba: 40 ezer nézőnek okozott örömet a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este Észtországot fogadta felkészülési mérkőzésen a Puskás Arénában.

Az év első válogatott mérkőzésén 40 ezer néző volt kíváncsi Marco Rossi együttesére, amely sokáig képtelen volt feltörni az észtek védelmét. Aztán az első félidő hajrájában két gólt is szereztünk. Fájdalom, csak az egyik volt érvényes: a 37. percben Vécsei passzolt az észt védelem mögé, Bolla startolt a labdára, majd jobbról, 11 méterről a rövid felső sarokba bombázott. Parádés találat volt, de hiába ünnepelt a publikum, a VAR les miatt érvénytelenítette.

Kalmár Zsolt
Kalmár Zsolt Fotó: Polyak Attila / origosport

Négy perccel később ismét hangrobbanást okozott a csapat a lelátón, de ekkor már érvényes gólt szerzett a magyar válogatott: Szoboszlai szöglete után Kalmár 17 méterről, kapásból a kapu felé küldte a labdát, Ádám Martin pedig a jobb sarokba fejelt (1-0). A szünet után a 71. percben büntetőből növelhette volna előnyét a magyar csapat: a Kerkez buktatásáért megítélt 11-est Sallai végezte el, de a kapus védte. Több gól nem esett, a magyar csapat 1-0-ra nyert.

magyar válogatott
Fotó: Polyak Attila / origosport

A magyar válogatott sikeres főpróbát tartott. Hétfőn (20.45, tv: M4 Sport) már tétmérkőzés, a Bulgária elleni Eb-selejtező vár a csapatra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt