RETRO RÁDIÓ

Kóbor Léna hatalmas sikert aratott apja slágereinek éneklésével





Telt ház várta, vastaps jutalmazta a tavaly elhunyt Kóbor János tinédzser lányát.



Megosztás
Szerző: sv
Létrehozva: 2023.06.04.
Kóbor Léna sláger előadás éneklés

A Bors egyedüli sajtóorgánumként vehetett részt a Gyöngyhajú lány balladája című Omega-musical egyik első előadásán. Még a színdarab okozta euforikus állapotban bírtuk szóra az ünnepelt tinédzsert, Lénát, és édesanyját, Zsókát.

Kóbor LÉna
 

Telt ház várta, vastaps jutalmazta a tavaly elhunyt Kóbor János tinédzser lányát. Léna a napokban lépett először színpadra énekes-színésznőként, édesapja legnagyobb slágereit adta elő seregnyi néző előtt. A Bors ott volt a Gyöngyhajú lány balladája című előadáson, ami után Léna és Kóbor özvegye, Zsóka exkluzív interjút adott lapunknak. Léna többek között elárulta: érezte, hogy édesapja vele van a színpadon, s támogatja őt.

Hogy mit mondott még Léna, s milyen érzések vannak a büszke anyukában, azt elolvashatod hétfő reggel a borsonline.hu-n!

 





 





Ezeket olvastad már?
75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás