Létrehozva: 2022.05.18.
Módosítva: 2022.05.18.

Alaposan megdöbbent a pesterzsébeti Zoltán azon, amit a kádjában látott

Azóta biciklilánccal le is lakatolta a kapubejáratot.

Szerző Ripost

Az biztos, hogy egyhamar nem felejti el a péntek délutánt az a pesterzsébeti férfi, aki csak egy nyugodt péntek délutánt szeretett volna egy kemény munkahét után, azonban ehelyett egy betörőt talált a kádjában. Zoltán ugyanis éppen hazatért pesterzsébeti házába, ahol azonnal kiszúrta, hogy valaki bizony kutakodott a házában. Nyilván rögtön sejtette, hogy egy betörő keze lehet a dologban, ezért gyorsan szét is nézett a házban, mi tűnhetett el. Arra viszont, amit a fürdőszobában talált, még ő sem számított: a férfi ugyanis nem- hogy nem menekült el, hanem békésen hortyogott a kádjában, méghozzá hullarészegen. 

Kiderült ugyanis, hogy T. László a nagy lopkodás közepette, miután zsebre vágott egy mobilt és két biciklilámpát, talált egy üveg pezsgőt is, amit azonnal benyakalt. Ettől viszont úgy kiütötte magát, hogy szó sem lehetett menekülésről, csak a fürdőszobáig jutott, ahol kényelmesen be is fészkelte magát a kádba, és perceken belül elaludt. A környékbeliek hallottak némi motoszkálást, azt azonban nem sejtették, hogy betörő mászkál a házban.

Fotó: Bors

„Valamit hallottunk a házból, de azt hittük, hogy csak Zoli van otthon, bár napközben mindig dolgozik" – mesélte az egyik helybeli a Borsnak. Hozzátette: nem ez az első alkalom, hogy bemásztak a férfihoz. Egy másik helybeli már csak az ötkocsinyi zsarut látta.

„Kicsit meg is ijedtünk, nem értettük, miért jönnek oda a rendőrök, Zolival sosem volt gond, aggódtunk, hogy baja esett, főleg, amikor egy mentő is érkezett. Utána csak azt láttuk, ahogy egy férfit kivezetnek, és beszáll a mentőbe" – mesélték. Mint mondták, a betörő ugyan kicsit tántorgott, de a saját lábán hagyta el az épületet.

„Valószínűleg azért jött a mentő, mert csak az ájult férfit látták a kádban. Akkor még nem tudták, hogy részeg" – ingatta a fejét. A 36 éves, kapatos T. Lászlót bekísérték a rendőrkapitányságra, ahol be is ismerte a tettét, most pedig lopás miatt folyik eljárás ellene.

 

Gyakran elalszanak a bűnözők

Nem László az első besurranó, aki elaludt lopás közben. Tavaly decemberben például egy férfi egy angyalföldi házba tört be, ahol össze is pakolta az összes műszaki cikket, viszont a pakolásba olyannyira elfáradt, hogy a hálószobában elaludt. Egy hónappal korábban Kiskunmajsán járt így egy tulaj: amikor bement a házába, ő is ott találta az édesdeden szunyókáló betörőt az ágyán, körötte pedig az összepakolt értékek hevertek. A férfi, miután felkelt, nem jött zavarba, még rá is akart gyújtani a szoba közepén, miközben a rendőrökre vártak. 2020-ban egy 45 éves nő az ismerőseit látogatta meg, amikor azonban nem találta otthon őket, ásóval verte be az ablakot, ahol bemászott, majd csöndben nyugovóra tért a kanapén. Őt is a zsaruk ébresztették fel.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"