Létrehozva: 2022.08.12.

„Az angyalok vigyázzanak rád!” – szívfacsaró sorokkal búcsúzik a halálra nyomott 5 éves fiától az anya

Súlyos részletek derültek ki a tragédia kapcsán.

Szerző Ripost

Mint megírtuk, borzalmas tragédia történt Zalaegerszegen szerdán este, amikor anyagrakodás közben ráborult a targoncát kezelő férfi kisfiára a munkagép. Úgy tudni, a telephelyen, ahol az édesapa dolgozott, összekötözött vasrudakat emelt a targoncával, munka közben pedig a kisfia mellette ült. A  vasakat rögzítő kötél egyszer csak elszakadt a nagy súly alatt, a munkagép pedig egyenesen az ötéves gyerekre borult. Hiába tettek meg mindent a mentősök, az életét már nem lehetett megmenteni.

Fotó: Bors

A Tények friss részletekről számolt be a megrázó tragédia kapcsán: információik szerint este hívták be az apát dolgozni, aki már nem tudta másra bízni a kisfiút. A szülők elváltak, a kicsi pedig épp láthatáson volt az édesapjánál. Úgy tudni, az édesanya összeomlott a tragédia után, szívszorító szavakkal búcsúzott a gyermekétől.

Drága kicsi fiam, az angyalok vigyázzanak rád! Nagyon szeretünk és sosem feledünk.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast