Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.09.29.

A magyar énekesnő drámai vallomása: Azt sem tudtam, lesz-e vacsora az asztalon

Janicsák Veca 32 éves, de már több emberöltőnyi szenvedésen van túl. Pokoli nehéz volt már a gyermekkora is...

Janicsák Vecáról a legtöbb ember azt gondolja, hogy egy, csak a célra fókuszáló, kőkemény akaratú nő, aki minden érzelmet félretesz, ha el akar érni valamit. Ez a kép főként akkor alakult ki róla, amikor volt férjével részt vettek az Ázsia Expressz második szériájában, ahol rengeteg, fölöslegesnek tűnő konfliktust generált. Most azonban kiderült, hogy milyen viharok dúltak a lelkében, hogyan is próbálta kényszeresen egyben tartani az akkorra már végletesen megromlott házasságát. Ahogy az is, hogy már gyermekkorában megedzette a sors, vagyis az a mélyszegénység amiben élni kényszerült édesanyjával, testvérével és a nagymamájával, apa nélkül. Az énekesnő minderről D. Tóth Krisztának mesélt az Elviszlek magammal legújabb epizódjában. 

Fotó: YouTube

"A szüleim még azelőtt szétmentek, hogy én megszülettem." 

Sőt, tulajdonképpen az én születésem miatt történt minden.

"Ez a tény pedig nyilván erős sebet ejt egy emberen. Ez a fajta szeretethiány végig kisért majdnem harminc éven át. Sok döntésem és sok rossz döntésem ered innen. Apámmal egyébként mára egészen normális a kapcsolatunk. Az unokája abszolút érdekli és foglalkozik is vele. Ezt egyébként egyfajta vezeklésnek is tekintem a részéről és ez nem is baj, hiszen valahol az ő lelkét is rendbe teszi. Hiszen ő is bánja, hogy azokat az éveket kihagyta..." - mesélte a WMN Magazin csatornájára felkerült videóban Veca. 

"Anyukánkkal nagyon komoly szegénységben éltünk. Ő egy igazi 'csóró művész' volt. A nagymamám volt nagyon erős személyiség. Az ő óvónői fizetéséből éltünk négyen egy félkész házban, amiben nem volt fűtés, és gyűjtöttük a fát, hogy legyen meleg. Mindezt úgy, hogy bementem minden hétköznap a budai iskolába, ahová csak gazdag gyerekek jártak. Én pedig egy sztár gyereke voltam, és így is néztek rám. Közben én hazamentem egy házba, ahol fáztam és ahol örültem, ha volt vacsora... " - vallotta meg a ledöbbent D. Tóth Krisztának Janicsák Veca

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom