Létrehozva: 2022.12.09.

Furcsa videó kering a neten Megyeri Csilláról, kiderült az igazság

A műsorvezető határozottan reagált az őt ért vádakra.

Szerző Doris

Már több mint tízezren látták a TikTokon azt a furcsa videót, amiben egy Zsolt nevű, Williams-szindrómában szenvedő fiú azt ecseteli, milyen durván és megalázóan viselkedett vele Megyeri Csilla egy budaörsi bútoráruházban.

Fotó: TV2

A fiú elmondása szerint ő mindössze egy közös fotót szeretett volna a műsorvezetővel, aki azonban ezt megtagadta, sőt, a szemébe nevetett a beteg rajongónak. A felvétel igen nagy port kavart a közösségi oldalon, csak úgy özönlöttek a hozzászólások. Voltak, akik kételkedtek Zsolt szavaiban, míg mások elképedtek Csilla állítólagos viselkedésén. Természetesen hozzá kell tennünk, hogy az említett fiúnak semmilyen bizonyítéka nem volt az állításaira, sem felvétele Csilláról.

A Ripost megkereste Csillát, aki elárulta, tudott a videóról, azonban életében nem találkozott a fiúval!

„Soha nem láttam őt, és az említett bútoráruházban sem jártam soha, nem is esik útba. A videót egyébként egy követőm küldte át, én először nem is foglalkoztam vele, de most szeretném megvédeni magam. Nem értem a fiú viselkedését, én soha nem tennék ilyet senkivel, bárki odajön hozzám, boldogan szelfizek vele, az meg különösen távol áll tőlem, hogy kinevessek valakit. A fiú biztos összekevert valakivel” – tisztázta a helyzetet Csilla, aki értetlenül áll az eset előtt, ezért szeretett volna mindenképpen tiszta vizet önteni a pohárba.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései