Létrehozva: 2023.02.07.
Módosítva: 2023.02.07.

Kucsera Gábor bejelentkezett: Itt töltötte a vasárnap estét – fotó

Minden jel arra mutat, hogy válása ellenére remekül érezte magát.

Múlt héten igencsak nagy port kavart a hír, miszerint tíz év után véget ért Tápai Szabina és Kucsera Gábor házassága. Szabina akkor azt mondta, bár a válási papírokat még nem adták be, három gyermekének apja már hónapokkal korábban elköltözött a családi házból.

Kucsera Gábor, Tápai Szabina
Szabina elmondása szerint kettejük házassága leginkább egy hullámvasútra hasonlított Fotó: Nemzeti Sport

Vajon ki csalt meg kit?

A hír annak ellenére sokakat meglepett, hogy a két sztársportoló sosem tagadta, a házasságuk leginkább egy hullámvasúthoz hasonlít, és az sem kizárt, hogy csak a gyerekek miatt maradtak ennyi ideig együtt. A szakítás bejelentése óta ráadásul egy nagyobbacska lavina is elindult: sorra kerülnek elő azok a kommentelők, akik elméletileg tudnak Kucsera hűtlenségéről. A pletykák szerint ugyanis a világbajnok kajakos több szeretőt is tartott, bár Szabina erről rejtélyesebben fogalmazott. Annyit mondott, hogy volt megcsalás is, ám azt nem részletezte, hogy mégis ki volt a félrelépő fél.

A csontvázak mindenesetre sorra esnek ki a szekrényből. Azt is többen állítják, hogy a TV2 népszerű vetélkedőjének modell háziasszonya, Sydney van den Bosch volt a forróvérű kajakos egyik titkos párja, akivel a Farm VIP forgatása során melegedett össze.

A szerető Sydney van den Bosch volt. Ezt mindenki tudja, vele nagyon sokáig csalta Gabi Szabinát, Sydney nem akart tőle többet, mivel neki is párja volt és van

– írta az egyik netező, miután Szabina ledobta a szakítós atombombát.

Kucsi nem nyilatkozik, de jól érzi magát

Nehéz lehet most Kucsera fejével gondolkodni, de az érzéseit megfejteni sem a világ legkönnyebb dolga, a válófélben lévő apuka ugyanis nem szólalt meg a szakítással kapcsolatban, Szabina bejelentése óta hallgatásba burkolózott. Ez egyébként szokása, hiszen akkor sem beszélt, amikor évekkel ezelőtt Sári Évivel ért véget a kapcsolata. Mindenesetre aggódnunk nem igazán kell érte, vasárnap este ugyanis hírt adott magáról. Nem máshonnan jelentkezett be, mint a Fradi-Újpest mérkőzésről, ahol láthatóan remek volt a hangulat. Az egykori olimpikonnak ráadásul nagyon sok Fradi-szurkoló barátja van, így vélhetően remekül érezte magát a társaságban. Már csak azért is, mert kedvencei, a zöld-fehérek behúzták a rangadót, 3:1-re verték az Újpestet, így az sem kizárt, hogy a magánéleti válság ellenére Kucsi széles mosollyal távozott a Groupama Arénából.

Kucsera Gábort elégedettséggel tölthette el a meccs végeredménye  Fotó: Instagram

Szabina is félreléphetett

Állítólag nem csak Kucsera Gábor, hanem Szabina is ludas a történetben. Őt egy kézilabdázóval hozták össze a kommentelők, akinek a hírek szerint a kapcsolata is ráment az afférra, szóval a történet meglehetősen szövevényes. Az viszont biztos, hogy Szabináék valóban sokáig küzdöttek a házasságukért, de van az a pont, hogy be kell ismerni: nincs értelme tovább harcolni.

SZTÁR

Tápai Szabina tudja, hogyan reagálna Kucsera zabigyerekére

Tápai Szabina elmondta, hogyan reagálna egy megcsalásra

SZTÁR

Tápai Szabina tudja, hogyan reagálna Kucsera zabigyerekére

Tápai Szabina elmondta, hogyan reagálna egy megcsalásra

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott