Létrehozva: 2023.03.23.
Módosítva: 2023.03.23.

Máris rátalált a szerelem Kollányi Zsuzsira? Azt pletykálják, ő lehet a párja

Az énekesnő bejelentette, hogy elválik gyermekei apjától. Közben elindult a találgatás, hogy talán máris újra rátalált a szerelem.

Mindenkit meglepett Kollányi Zsuzsi legutóbbi bejegyzése, melyben bejelentette, hogy a férjével hét évnyi házasság után elválnak útjaik. Az énekesnő nem részletezte az okokat, csupán annyit írt, hogy a döntést közösen hozták meg és sok előzmény vezetett odáig, hogy az életüket külön folytassák. A házasságukból 3 kisfiú született, akiket továbbra is együtt, de már nem férjként és feleségként, hanem csak barátokként szeretnének nevelni.

Kollányi Zsuzsi egyedülálló anyaként fogja nevelni 3 gyermekét
Fotó: TV2

Több előjele is volt annak, hogy valami nincs rendben a házasságukkal, Zsuzsi korábban több, a Borsnak adott nyilatkozatában is utalt erre. Emellett, egy olyan posztot is megosztott, melyben kijelenti, hogy a félelem soha többé nem irányíthatja az életét. Ahogy írta, aki szeret az nem fél, ő pedig úgy döntött, mostantól csak szeretni fog. Írta mindezt február 18-án, pontosan egy héttel azelőtt, hogy a Konyhafőnök egykori győztese, Bóza Roland elárulta, tönkrement a házassága, valamint újra szerelmes. A friss kapcsolatról csupán azért nem kívánt bővebben beszélni, mert az új kedves is egy párkapcsolat lezárási fázisában volt. Annyit azonban elmondott róla, hogy ismert ember.

"Egyelőre nem beszélek róla (...) még nagyon friss minden, és mindkettőnknek le kell zárnia az előző kapcsolatát"

 – nyilatkozta a férfi korábban a Story magazinnak.

Többen azt rebesgetik, egy párt alkotnak

Erre utal az a kommentszekcióban található párbeszéd, amelyet egy hónappal ezelőtt Redditen írt néhány hozzászóló ahhoz a poszthoz, mely arról szól, hogy vajon ki lehet Roland új szerelme.

Kollányi Zsuzsi válás, új szerelem, Konyhafőnök győztes
Sokak szerint ők az új sztárpár  Fotó: reddit


Újabb közös pont, hogy míg Roland 2021-ben elnyerte a gasztroshow győztesének járó címet, addig Zsuzsi egy évvel később szintén szerepelt a műsorban. Az, hogy néhány hónappal később összeboronálták őket, csupán a véletlen műve vagy valóban van igazságalapja, arra majd az idő fogja megadni a választ. Egy biztos, egyelőre mindketten azon dolgoznak, hogy mihamarabb lezárják az eddigi életüket és egy új, boldogabb fejezetet nyissanak.  

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései