Létrehozva: 2023.03.27.

Kiütés a Puskás Arénában: 65 ezer néző ünnepelte a magyar válogatottat

Az év első tétmérkőzésén a magyar labdarúgó-válogatott nem kegyelmezett Bulgáriának Budapesten.

Egy félidő alatt eldöntötte a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőt a magyar válogatott csütörtök este. A 7. percben egy szöglet után Szoboszlai balról becselezte magát a 16-oson belülre, középre passzolt, Sallai egyből lőtt, a kapus védett, Vécsei pedig a kipattanó labdát a hálóba küldte. 

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik Fotó: Csudai Sándor / Origo

A 26. percben szabadrúgáshoz jutott a magyar válogatott, Szoboszlai Dominik középről, 25 méterről a bal felső sarokba lőtt. A 41. percben egy formás magyar akció után a bolgár Antov lábáról Ádám elé került, aki jobbról, azonnal a hosszú sarokba gurított. Marco Rossi együttese egy félidő után 3-0-ra vezetett!

A szünet után az első 20 percben sem állt, nem húzódott vissza a magyar válogatott, ugyanúgy támadólag lépett fel, mint az első félidőben. Sallai többször is helyzetbe került, de nem sikerült növelni az előnyt. Aztán a végjáték már kiegyenlített csatát hozott, a bolgárok többször felértek a magyar kapuhoz, az eredmény azonban nem változott.

A magyar válogatottat 65 ezer néző ünnepelte, hiszen 40 éves negatív szériát törtünk meg: Eb-selejtező nyitányán legutóbb 1983. március 27-én, Luxemburg ellen győztünk, idegenben, 6–2-re, Mészöly Kálmán irányításával.

Eb-selejtező

Magyarország-Bulgária 3-0 (3-0)

Gólok: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám (41.)

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt