Létrehozva: 2023.06.09.

Ez menthette volna meg Suhajda Szilárd életét

Talán túlélhette volna a rettenetes halálzónát a magyar hegymászó, ha jelzést tud arról küldeni, milyen rossz állapotban van.

Megrázta az országot Suhajda Szilárd halála, aki rendkívül sikeres mászókarriert tudva maga mögött, oxigénpalack nélkül vágott neki a Mount Everest meghódításának. Mi lehetett volna a kedvező megoldás, hogy épségben visszatérjen? A tragédia óta megjelent szakmai véleményeket összegezzük.

Suhajda Szilárd utolsó fotó
Az egyik utolsó, ismert kép a magyar hegymászóról Fotó: Ben Ferrer

Nem volt egyedül a hegyen

Először is az, hogy nem egyedül vállalkozik a veszélyes kalandra, ami a magyar hegymászók között amúgy sem volt bevett szokás. Többnyire csapatban, expedícióvezetővel mászták meg a világ legmagasabb hegyeit, ami több költséget, de nagyobb biztonságot is jelent. Suhajda is társsal, legutóbb Klein Dáviddal mászott, aki azonban most nem tartott vele.

Mindez nem jelenti azt, hogy Suhajda egyedül lett volna a Himalájában, hiszen az utazását szervező cég képviselője tartotta vele a kapcsolatot, értesítette a csúcs meghódításának legkedvezőbb időpontjáról és ellátta a legfrissebb időjárási adatokkal is. Amik ugyan nem voltak túl kedvezőek, de már hetekkel korábban lehetett tudni, hogy a tavaszi mászószezon hidegebb lesz az átlagosnál.

Biztosra mennek a magyarok

A magyarok biztosra mennek, óvatosak és csak kipróbált technikákat alkalmaznak, ami többnyire a jól bevált rádiós összeköttetést jelenti. Az alaptáborban lévő vezető tartja a kapcsolatot a mászóval és értékeli a teljesítményét, leginkább azt, hogy van-e ideje a csúcs meghódítására vagy tempója már lassú ahhoz és inkább a visszafordulás mellett kellene döntenie. A vezető azt is hallja, hogy milyen állapotban van a társa, és figyelmezteti, ha úgy érzi, veszélybe kerülhet a hegyen. A döntést persze a mászó hozza meg, a vezető csak egy külső, tapasztalt szemlélő, aki szembesíti a helyzetével és a helyes elhatározás meghozatalára sarkallja.

Suhajda azonban egyedül mászott, agyi ödéma és fagyási sérülések jelei mutatkoztak nála a Hillary-lépcsőnél, ám nem volt, aki út közben ellenőrizni tudta volna az állapotát szólhatott volna neki: vissza kell fordulnod!

Sátra a Himalájában  Fotó: Facebook/Suhajda Szilárd

Az segíthetett volna rajta, ha...

A jeladók között van automatikusan a hegyről jelet küldő és van, amelyiket a mászó hozza időközönként működésbe, így jelezve, hogy minden rendben vele. Ha nem jelez, elindul érte a mentőcsapat. Suhajda életét azonban a legfejlettebb jeladó sem menthette volna meg, mert egyedül indult a csúcsra. Az segíthetett volna rajta, ha egyedül érkezve az alaptáborba, felbérel egy-két serpát, akik elkísérik a hegyre és jó eséllyel segítenek rajta, mielőtt nagy bajba kerül.

A magyar sportember azonban a palack nélküli, magányos, azaz segítség nélküli mászásban látta teljesítményének legnagyobb sportértékét. Kitartása, bátorsága és rendkívüli akaratereje pedig csak a legnagyobb tiszteletet érdemli.

Jobb lett volna, ha pihen?

A pihenés a halálzónában aligha segít. Ezt az oxigénhiányos szakaszt minél hamarabb le kell gyűrni, mert a test minden ott töltött percben egyre jobban leépül. És ez vonatkozik a pihenéssel töltött időre is, a negatív folyamat akkor sem áll le. Menni kell, ha percenként egy lépéssel, akkor annyit megtéve, de megállni nem szabad.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után