Létrehozva: 2022.05.28.

Aszódi tragédia: rettegtek az apjuktól a meggyilkolt lányok, Júlia a húgát akarta megvédeni

Álmukban végzett két lányával, a 14 éves Tímeával és a 16 esztendős Júliával édesapjuk Aszódon múlt szombat éjjel. Csütörtök este találtak a holttestekre. Tamás a hírek szerint a láthatás alkalmával baltával verte fejbe őket, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Nekiszaladt a vonatnak, de a jármű csupán a lábát vágta le.

Szerző Ripost

Tamás hosszú évek óta rettegésben tartotta volt párját és két közös gyermeküket. Zsuzsanna négy évvel ezelőtt Vámosgyörkre költözött Tímeával és Júliával. A szomszédok elmondása szerint a tanárnőként dolgozó anya a környéken mindenkit arról kérdezett az ingatlan kiválasztása előtt, hogy az utca vajon kellően biztonságos-e, be is kamerázta később a házat, amit hatalmas kerítés is véd. Azonnal sejtették, hogy a család körül valami nincs rendben, de Zsuzsanna udvariasan, ugyanakkor határozottan közölte a helybéliekkel, hogy nem szeretne közvetlenebb kapcsolatba kerülni senkivel. 

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Júlia azért ment az apjához, hogy a húgát védje

A gyerekek később kicsit már feloldódtak, de az utcára ritkán merészkedtek ki.

„Kiderült, hogy nem szívesen mentek az apjukhoz, Júlia csak azért volt hajlandó Aszódra utazni, hogy megvédje a húgát” – mondta a Borsnak az egyik szomszéd.

Tamás a múlt héten elvitte magához a lányokat, ahol szombat éjszaka egy baltával mindkét gyermekével végzett. Ezután autóba ült, és egyelőre tisztázatlan célból a Vámosgyörkkel szomszédos Adács felé vette az irányt. Ott a puszta szélén később leparkolt, majd nekiszaladt az érkező vasúti szerelvény oldalának. Nem sikerült meghalnia, a jármű viszont az egyik lábát levágta. A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Az anyának rögtön ros­­sz érzése támadt, amikor a lányai nem értek haza a hétvége elteltével. Bejelentést tett a rendőrségen, ám akkor azt még senki sem tudta, hogy élve már nem fogják őket megtalálni. A Pest megyei Aszódon levő társasház lakóinak időközben feltűnt, hogy Tamás lakásából erős szag árad, ezért értesítették a rendőrséget. Így találták meg a két kamaszlány holttestét. 

Fotó: Facebook

A lányok édesanyja teljesen összetört

A Bors elérte a gyászoló édesanyát, Zsuzsannát.

„Az a szörnyű, hogy ez egyáltalán megtörténhetett” – mondta megtörten tegnap délelőtt, és még foly­tatta volna, de éppen megérkeztek érte a nyomozók, hogy kihallgatásra vigyék. Ott is tartották késő délutánig. Nem sokkal a Borssal való beszélgetése előtt azonban bővebben kifejtette érzéseit a Facebookon.

„Köszönöm szépen mindenkinek, aki jó szívvel volt a két gyermekem felé. Köszönöm szépen, hogy együtt­éreztek most velem. Tegnap sokat imádkoztam. Három gyertyát gyújtottam” – kezdte a szomorú sorokat az édesanya, majd arról is írt: két lányán kívül férjéért is gyújtott egyet, mert nem tud haraggal tovább élni. Zsuzsanna szomszédai szerint egyébként a nő nagyon gondoskodó édesanya volt, de valamitől félhetett, ezt érezték rajta.

Mint kiderült, Tamás autóját az öngyilkossági kísérlet után egyébként ellopták, és leadták egy közeli MÉH-telepen.

Tamás aszódi szomszédai a Borsnak elmondták: gyakran látták a két lányt, amint a lakóház körüli parkban játszottak egy fekete tacskóval.

„A férfit nem ismertük különösebben, de azt megállapítottuk, hogy a lányok mennyire csendes és kedves gyerekek. Rettenetes, ami történt, és soha nem lesz rá elfogadható magyarázat. A gyerekgyilkos apa megérdemelte, hogy életben maradt, és kívánom neki, hogy élete végéig börtönben üljön!” – mondta egy neve elhallgatását kérő asszony. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin