Létrehozva: 2022.05.28.

Cserhalmi György drámai vallomása: „Eszem ágában sincs meghalni ”

2020-ban daganatos betegséggel diagnosztizálták a népszerű színész.

Szerző Ripost

Cserhalmi György a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar színész, érdemes művész nem sűrűn nyilatkozik, ám most mégis kivételt tett. Nemcsak arról mesélt, mivel telnek a napjai, de magánéletével kapcsolatban is elárult egy-két dolgot. 

Mint ismert, 2020 tavaszán bejelentette, hogy daganatos beteg. Életmentő műtéten esett át: eltávolították epehólyagját, patkóbelét és a hasnyálmirigyének egy részét is. Mint a Blikknek elárulta, már megbánta, hogy erről mesélt a nyilvánosságnak. 

Cserhalmi György

„A nővéremnek kellett igazat adnom – aki pszichiáter – miszerint erről nem kell beszélni. Igazság szerint, miután megjelentek a cikkek, elszégyelltem magam, de annyian rákérdeztek, hogy muszáj volt valamit mondanom. Mindennap temettek valahol, és el kellett mondani, hogy eszem ágában sincs meghalni. Sokan arra hivatkoznak, ha ismert emberként beszélünk a bajról, akkor az erőt adhat, jó példát mutathat másoknak, de nem hiszek ebben, mert mindenki és minden betegség más” – árulta el Cserhalmi

A színész azt is elárulta mi ad most neki erőt a mindennapokhoz, a sok hullámvölgy után, amit meg kellett élnie. 

„Nagyon sokszor voltam nagyon boldog, és bár nem tudom, hogy a boldogság hol lakik, néha csak úgy megjelenik, beköltözik hozzám, ott van pár percig, és akkor az jó. Van egy kép az ágyamnál, ha fölkelek, azt látom meg először. A két unokám van rajta, még nagyon kicsik a fotón. Ahogy az a négy gyönyörű szem rám néz, az egy nagy üzenet. Na ilyenkor mindig boldog vagyok” – árulta el Cserhalmi

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin