Létrehozva: 2022.07.02.
Módosítva: 2022.07.02.

Ez a három csillagjegy folyamatosan versenyez

Ez a három csillagjegy mindenkivel versenybe száll. Céljuk, hogy másokat maguk mögé parancsoljanak. Kik ők?

Szerző Sors Edina

Vannak, akik a munkában és a magánéletben is betegesen versenyeznek. Céljuk a folytonos győzelem. Saját teljesítményüket csak úgy tudják elfogadni, ha ők szakítják át elsőként a célszalagot. A versengő csillagjegyek nincsenek könnyű helyzetben, hiszen mindent megnyerni lehetetlen. Ez a három csillagjegyre különösen jellemző a törtető magatartás. Vajon kik ők?

Fotó: Shutterstock

Kos

Ennek a jegynek a Mars az uralkodó bolygója. Márperdig a Mars a férfias versengés, a harc bolygója. Nem csoda, ha a Kos jegyében született, tüzes személyiségű emberek szinte minden hétköznapi helyzetben a verseny lehetőségét látják meg. Őket egyébként nem is a mások legyőzése, hanem a bizonyítási kényszer motiválja; akár munkáról, akár párkapcsolatról van szó. Hatalmas hajtóerő vlakozik bennük, szinte mindenkit maguk mögé akarnak utasítani. Nem az érmekért, dicsőségért hajtanak, elemi ösztöneik viszik folyton előre őket. Mégis jobb elkerülni az ilyen alakokat, nem érdemes az útjukba állni!

Bika

Imádják a földi élvezeteket a luxust és a kényelmet. Nem minden versenybe szállnak be, de ha anyagi javakról vagy státuszról van szó, akkor nem ismernek kegyelmet. Nagyon erőszakossá tudnak válni, ha a saját pozíciójuk kerül veszélybe. Néha az eszközeik sem éppen a legmegfelelőbbek céljaik eléréséhez, előfordul, hogy másokat lenyomnak, vagy nem tisztességesen győznek le. Sokszor kérkednek azzal, amijük van, sőt, hajlamosak kicsit többet mondani és mutatni is magukról. Imádják azt bizonygatni, hogy anyagi téren nem sokan léphetnek a nyomdokaikba. Ha pedig a biztonságról van szó, akkor a Bika nem ismer határokat. Szigorúan védi, többszörösen bebiztosítja vagyonát, otthonát, kocsiját - arra pedig gondosan ügyel, hogy semmilyen módon ne lehessen kikezdeni őt. 

Mérleg

A Mérleg jegyűek elbűvölő képességüket használják fel, hogy a nyertes pozíció az övék lehessen. A népszerűségért mindent megtesznek. Nem sok jelentkező van arra, hogy valaki megpróbálkozzon elbitorolni tőlük az első helyet. Ha mégis valaki erre pályázna, a Mérleg jegyűek megmutatják, hogy hol van másoknak a helye. Versengés közben is igyekeznek a mérleg nyelvét tartani, kiegyensúlyozottságot, erőt képviselnek. Kedvesek, csendesek, megnyerőek, ezért sokan szeretik őket. A visszafogottság, nyugalom és kitartás vezeti őket sokszor győzelemhez.  Nem is annyira titkolt képességük, hogy a szerelemben nem ismernek lehetetlent!

 

Szerző Sors Edina

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!