Létrehozva: 2023.02.04.
Módosítva: 2023.02.04.

Most adták ki a meteorológusok, fordulatot vesz az időjárás

Egyre kevesebb helyen valószínű csapadék.

Szombaton napközben már határozottabban szakadozik, csökken a felhőzet, és felhőátvonulásokra számíthatunk általában többórás napsütéssel. Egyre kevesebb helyen valószínű csapadék: eső, havas eső, északkeleten hó is, majd másutt is egyre inkább havazás váltja az esőt. Az északi, északnyugati szelet erős, nagy területen viharos lökések kísérik. Kora délután -1 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.
 

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Vasárnap hazánk nagy részén gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, nyugaton lehetnek időnként erősebben felhős területek. Számottevő csapadék nem valószínű, inkább csak a nyugati határ közelében fordulhat elő helyenként kisebb havazás, hózápor, illetve a Duna-Tisza közén alakul ki egy-egy hózápor. Az északi szél élénk, néhol erős lesz, majd estére mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában -1 és -8 fok között alakul, de a szélvédett fagyzugokban hidegebb is lehet. Kora délután többnyire -3 és +3 fok közötti értéket mérhetünk.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár