Létrehozva: 2023.05.30.

Egy serpa végre megtörte a csendet, nincsenek jó hírei

A nepáli serpa idén már háromszor is megmászta a Mount Everestet.

Az 53 éves Kami Rita alig egy hete 28-adszorra is feljutott a világ legmagasabb csúcsára. A nepáli serpa 1994-ben mászta meg először a Mount Everestet, és azóta szinte minden évben megismételte mutatványát, idén már háromszor is. A világcsúcs felállítása alkalmából hazája egyik legmagasabb kitüntetését kapta meg a múlt héten, mégis elégedetlen. 

Fotó: Pixabay

Nincs jövő Nepálban

– jelentette ki a Reutersnak, elárulva, hogy már családja kivándorlását tervezgeti. 

A tapasztalt hegyi vezető elmondta, hogy a serpák az Everest régiójában élő etnikai csoportként mindig is a hegyi expedíciók gerincét képezték: köteleket, létrákat rögzítenek, terheket szállítanak és főznek is, így egyetlen expedíció során 2500 és 16500 dollár közötti összeget kereshetnek. A fiatal serpák viszont egyre kevésbé akarnak hegymászással foglalkozni, és az ágazatnak a koronavírus-járvány is betett: amiatt sokan vesztették el a megélhetésüket. Saját fiát említette, aki szintén otthagyta a szülői példát, és az expedíciózás helyett inkább egyetemen tanulja a turizmust. 

A serpák új generációja nem hajlandó mászni. Külföldre akarnak menni, hogy jobb karriert keressenek

– fejtette ki a kétgyermekes apa, aki ugyanakkor büszke arra, hogy 24 éves fia és 22 éves lánya olyan oktatást kap, amilyenben neki magának sosem lehetett része, mivel 12 évesen kénytelen volt az iskolapadot felcserélni a hegyi vezetők életével. Kami Rita ugyanabban a himalájai faluban született, mint Tenzing Norgay, az a serpa, aki az új-zélandi Edmund Hillaryvel éppen 70 évvel ezelőtt először jutott fel a világ tetejére. Thame falu azóta a hegymászók Mekkájává vált, ami az ő sorsát is megpecsételte. Guinness-rekordjai ellenére azonban számára ez csak egy munka.

Ha rekordokat kergetnék, sokkal többször jártam volna odafent

– mondta hozzátéve, hogy sokszor alig pár méterrel a csúcs előtt kellett visszafordulnia hóviharok miatt, vagy épp azért, hogy megmentsen bajba jutott külföldi hegymászókat. Suhajda Szilárdnak sajnos nem volt olyan szerencséje, hogy vele hozza össze a sors. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők