Létrehozva: 2022.09.28.

Poloskariadó – Meglepő hírt közölt a magyar rovarkutató

Az ősszel együtt megérkeztek a poloskák is.

Szerző Ripost

Egyre többen írnak a közösségi médiában arról, hogy szinte napra pontosan akkor jelentek meg idén a poloskák, mint tavaly. Többek közt Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, valamint Budapestről is érkeztek panaszok: a rovarok nem válogatnak a kertes házak és panelok között, komoly bosszúságot okozva az ott élőknek. A Ripost a várható idei poloskaszezon kapcsán kérdezte Sár József entomológust, aki nem várt választ adott.

Idén elmarad a poloskainvázió!

– kezdte a szakember, majd magyarázattal is szolgált a jó hírre.

Fotó: Pixabay

„A mediterrán éghajlatot kedvelő állatoknak korábban kedvezett a hosszú, meleg nyár, idén viszont az aszály miatt a poloskák nem jutottak hozzá a számukra létfontosságú a növényi nedvekhez. De nem csak ez tizedelte ezeket a rovarokat. A korábbi években tapasztalt vénasszonyok nyara is elmaradt idén, a hirtelen beköszöntött hidegebb, csapadékosabb őszi időjárás szintén sok poloska pusztulását okozta” – árulta el lapunknak a rovarkutató. Sár József hozzátette, hogy a korábbi 2-3 évben történt robbanásszerű szaporodás egy úgynevezett populáció-összeomlást hozott magával, ráadásul a poloskák természetes ellenségeit kezdetben távol tartó bűzös váladékot megszokták a pókok, békák és énekesmadarak, melyek ma már pusztítják az állományt.

 

Nem árt védekezni

Bár invázió nem fenyeget, a korábbiaknál mérsékeltebb számban azért találkozhatunk poloskákkal. A közhiedelemmel ellentétben ezek az állatok az emberre veszélytelenek, nem csípnek, nem harapnak.

Fotó: Pixabay

Ugyanakkor, ha veszélyt érzékelnek, akkor kellemetlen szagú váladékot bocsátanak ki, így próbálják elkerülni, hogy egy másik állat táplálékává váljanak.
Sár József entomológus a szúnyogháló mellett a fizikai megsemmisítésre esküszik.

A poloskák két legismertebb fajtája a zöld színű, etióp eredetű vándorpoloska és a barna árnyalatú ázsiai márványpoloska.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet