Létrehozva: 2023.01.26.

15 éves lány halt meg a sürgősségin, az emberek a kórházat hibáztatják

A rendőrség is eljárást indított.

Több százan tüntettek csütörtökön este Szatmárnémetiben a megyei sürgősségi kórház épülete előtt egy tinilány halála miatt – számolt be a Krónika.

Fotó: Pixabay

A 15 éves lány egy héttel ezelőtt légzési nehézségekkel jelentkezett a kórházban, ahol vizsgálat közben kétszer is leállt a szíve, másodszorra pedig már nem tudták újjáéleszteni. A szülei nem akarják elfogadni a magyarázatot, mivel orvosi műhibára gyanakszanak. Az állítják, hogy az ügyeletes doktor nem megfelelően kezelte a helyzetet. 

Az eset hírére tömegek gyűltek össze a kórház bejáratánál, ahol gyertyákat és virágokat helyeztek el az elhunyt képe előtt. Az odavezető utakat is eltorlaszolták.

Ki a gyilkosokkal a kórházakból! 

– skandálták, és a lányt ellátó orvos lemondását követelték. A doktort egyébként egyszer már 2016-ban felfüggesztették az állásából, de a bíróság akkor a javára döntött, így újra alkalmazták. Adrian Marc, a megyei sürgősségi kórház vezetője szerint a mostani ügyben több vizsgálat is indult. A Szatmár megyei rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást az ügyben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben