Létrehozva: 2023.03.26.

"Áradt a bűz a házból" - János felakasztotta magát, hónapokkal később találtak rá

A szomszédok értesítették a rendőrséget, mert úgy érezték, hogy valami nincs rendben Jánoséknál.

Még Budapesten is feltűnik a szomszédoknak, ha valaki már hosszabb ideje nem látnak. Így volt ez Pestszentlőrincen is, ahol kiderült, hogy valami szörnyűség miatt nem látják szomszédai Jánost.

Fotó: Pixabay.com

"Én szóltam a rendőrségnek, mert éreztem, hogy valami nagyon furcsa szag áramlik ki a házból" - mondta annak a férfinak a szomszédja, akit tegnap holtan találtak meg az apja házában Pestszentlőrincen. A 30 év körüli férfi édesapja otthonában akaszthatta fel magát a Wlassics gyula utcai családi házukban- írta meg a Bors. 

Több hónapja lehetett öngyilkos, most találtak rá

Először az tűnt fel, hogy régóta nem láttam Jánost. Ő egy egyébként jól szituált fiatal ember volt, aki mindig udvariasan köszönt. Sosem volt bajom vele, bár én az apját jobban ismertem, vele barátok voltunk

 - folytatta.

A szomszéd elmondása szerint T. János Debrecen környékéről költözött fel az apja házába, miután az meghalt. 

"Sajnáltuk őt nagyon, mert úgy tudom, hogy van egy felesége is, de ő beteg, akivel sokat kellett foglalkoznia. Ráadásul az is nehezítette az életét, hogy néhány hónappal ezelőtt a szeretett apja is meghalt. Ekkor költözött ide mellénk, de már hónapok óta nem láttam és kezdett nagyon furcsa lenni..."

Orrfacsaró bűzre és döglegyekre figyeltek fel 

Az egyik alkalommal épp eljöttem Jánosék háza előtt, ott ahol több ablak is az utcára néz

 - folytatta. 

Rengeteg légy volt a házban. Fotó: Szabolcs László

"Hirtelen megcsapta az orromat valami irdatlan szag, fel is kavarodott a gyomrom azonnal. Aztán látom, hogy nyitva van résnyire az egyik ablak... Közelebb lépek és látom, hogy az ablakokat ellepték a döglegyek. Rengeteg volt belőle. Itt már tudtam, hogy azonnal a rendőrségre kell menni."

Azonnal kiérkezett a segítség 

Az utcát ellepték a rendőrök, mentők és a tűzoltók. 

"Fogtam magam és elsétáltam a rendőrségre és elmondtam, hogy valami nincs rendben Jánosék házánál. A rendőrökkel együtt visszajöttem, megmutattam nekik, hogy melyik ház. Ezután nem sokkal később jöttek a tűzoltók is, akik végül bejutottak a házba."

Megdöbbentek a helyiek a férfi halálhírén. Fotó: Szabolcs László

A szomszédok szerint felakasztotta magát a férfi

Én úgy tudom, hogy öngyilkos lett, felakasztotta magát a fiatalember

 - kezdte lapunknak egy másik szomszéd. 

"Mivel hónapok óta nem láttuk, gondolom azóta így volt bent a lakásban... Szörnyű belegondolni, hogy minden nap elment az ember a házuk előtt és közben a fal másik felén pedig ez a horror volt"- zárta.

A helyiek csak találgatják az okokat, de senki sem tudja, hogy pontosan miért vetett véget a férfi az életének. Mint mondták, ez sosem lehet a jó megoldás, bármilyen problémát is hoz az élet. 

Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot