Létrehozva: 2023.05.30.

Meghalt Vajna professzor

95 éves volt.

Életének 95. évében május 27-én elhunyt Vajna Zoltán Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) professzora, a Gépészmérnöki Kar volt dékánja - adta hírül az MTI kedden.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

Az Erdélyben született tudós először a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakára járt, majd a BME Gépészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, ahol 1952-ben diplomázott, majd 3 év alatt megszerezte a kandidátusi címet. Élete további részében mindvégig a Műegyetemen dolgozott, ahol nevéhez fűződik a kreditrendszer bevezetése és a modulrendszerű képzés elindítása. Az Akadémia 1998-ban rendes tagjává választotta.

Az országban elsők között kezdett számítógépeken bonyolult rendszerek szimulációjára programokat fejleszteni, így a Műegyetemen is az informatika-oktatás úttörője volt. Hat évig tagja volt az MTA Doktori Tanácsának és a Magyar Akkreditációs Bizottság két szakbizottságának is. Az Oktatási Miniszter felkérésére másfél évig elnöke volt a Világbanki Fejlesztési Program Bizottságának, és vezette a Minisztérium Felsőoktatási Informatikai Csoportját. 

Az 1956-os forradalomban és szabadságharcban való részvétele folytán évekig elnöke volt a Műegyetem 1956 Alapítvány Kuratóriumának. Vajna Zoltán kezdeményezője és szervezője volt az 1956. október 22-i műegyetemi eseményeket felidéző emlékünnepségnek, amely ma már az állami ünnepségsorozat része. Munkásságát egyebek mellett A Helytállásért 56-os Emlékéremmel, Akadémiai Díjjal, Szent-Györgyi Albert-díjjal és Széchenyi-díjjal ismerték el, 1994-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!