Létrehozva: 2023.05.30.

Érik a szenzáció: Szoboszlai a példaképét, Ronaldót tömheti gólpasszokkal

Newcastle-ben állhat össze a nagy páros. Ennek szólt nemrég Szoboszlai Dominik különleges gólöröme, ami a gyerekkori példaképét, Cristiano Ronaldót idézte?

Január óta vissza-visszatérő téma a nemzetközi sportsajtóban, hogy a szaúdi tulajdonosok révén a Newcastle Unitedben köthet ki a dúsgazdag közel-keleti arab királyságban futballozó Cristiano Ronaldo. Az új sztárcsapatot építő Szarkák az angol Premier League negyedikjeként ősszel a Bajnokok Ligájában szerepelnek majd. A napokban Spanyolországban felröppent a hír, mely szerint CR7 szerződésének egy záradéka szerint BL-indulás esetén Newcastle-be igazolhat ahol az őt gyerekkori példaképeként tisztelő Szoboszlai Dominik az egyik legfőbb célpont a csapat további erősítésére.

Szoboszlai májusban Ronaldo-féle gólörömmel fejezte ki a tiszteletét példaképe felé
Szoboszlai májusban Ronaldo-féle gólörömmel fejezte ki a tiszteletét példaképe felé     Fotó: AFP

Eddie Howe menedzser ugyan a napokban cáfolta, hogy Ronaldo szerződése tartalmazna ilyen BL-kitételt, de ez nem feltétlenül mond ellent annak, hogy a Rijádban eddig felsült (az Al-Nasszr sztárjaként trófea nélkül maradt) portugál csillag a Szarkáknál visszatérhet az európai futballelitbe. 

A Newcastle a középpályára kiszemelt Szoboszlaiért kész kifizetni a 70 millió eurós (26 milliárd forint) kivásárlási árat az RB Leipzignek. A sajtóértesülések szerint évi 10 millió eurós (3,7 milliárd forint) fizetéssel csábított magyar focista többször is beszélt már arról, hogy CR7 a példaképe, sőt május elején az ötszörös aranylabdás ikonikus gólörömével ünnepelte meg a Freiburg elleni találatát.

A Megtekintés a YouTube-on linkre kattintva nézheted meg a videót:

– Ő a példaképem. A barátaim azt mondták a meccs előtt, hogy nem vagyok elég tökös ahhoz, hogy így ünnepeljek, ha gólt lövök. Aztán amikor gólt lőttem, azonnal megmutattam nekik – magyarázta akkor Szoboszlai.

A pletykák alapján egyébként már többször is közel jártak ahhoz, hogy egy csapatban játsszanak. Két éve Szoboszlai is a Juventus kiszemeltjei közé tartozott, amikor Cristiano Ronaldo az olasz sztárklubban ontotta a gólokat. Aztán CR7 szaúdi szerződtetése előtt annak a lehetősége is felmerült, hogy Lipcsében együtt játszhat a magyar válogatott 22 éves csapatkapitányával, akit beválasztottak a most véget ért Bundesliga-szezon álomcsapatába.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát