Létrehozva: 2023.06.05.

Nyilvánosan alázták Szoboszlait, zseniális választ adott – videó

Szoboszlai Dominik góllal járult hozzá az RB Leipzig 2-0-s győzelméhez a Frankfurt ellen, amivel a klub megnyerte a Német Kupát. Az ünneplés után egy szurkoló provokálni kezdte a 22 éves futballistát, aki erre csattanós választ adott.

Szoboszlai Dominik az RB Leipzig kezdőcsapatában kapott lehetőséget a Német Kupa döntőjében a Frankfurt ellen. A 30-szoros magyar válogatott középpályás az egész találkozón remekül játszott, a mérkőzés hajrájában pedig gólt is szerzett, amivel eldöntötte az összecsapást.

Szoboszlai ezzel kétszeres Német Kupa-győztesnek mondhatja magát, a díjátadó után azonban egy Frankfurt-szurkoló igencsak berágott rá. A lelátóhoz kisétáló középpályásnak a középső ujját mutogatta, mellé pedig vélhetően melegebb éghajlatra is elküldte. Szoboszlai azonban zseniális választ adott, megfogta az aranyérmét és azt mutogatta széles vigyorral az arcán a tiszteletlen fannak.

Szoboszlai elképzelhető, hogy utolsó mérkőzését játszotta Lipcsében, a nyári átigazolási szezonban továbbállhat, a legkomolyabb érdeklődője a Premier League-ben negyedik helyen végezett Newcastle United.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó