Létrehozva: 2022.05.20.
Módosítva: 2022.05.20.

Kiderült Szabó Zsófi szakításának igazi oka

Napok alatt hullott szét az álompár kapcsolata.

Hosszú romantikus udvarlás, mesés eljegyzés Monacóban – Szabó Zsófi és Shane Tusup álompárként éltek az emberek szemében, ám, úgy tűnik, miközben kívülről minden csillogó volt, addig belülről valami romlani kezdett. Szerda este villámcsapásként jött a hír, hogy felbontották a jegyességüket. 

Az egykori sztárpár az Instagram-oldalukon közölte a történteket, a képek alatt pedig kommentelők százai teszik fel a kérdést: mi történhetett? Hiszen úgy tűnt, a szerelmesek élete tökéletesebb nem is lehetne. Közös tetoválás, csodálatos lánykérés és romantikus posztok tömkelege üzente a külvilágnak: irigylésre méltó az életünk!

Fotó: Bors

Shane Tusup nem most először húzott gyűrűt egy nő ujjára, de úgy tűnik, nincs szerencséje, hiszen minden alkalommal visszakapta a csillogó gyémántot. Volt feleségével, Hosszú Katinkával a válás mellett döntöttek, ám az okokról kétféleképpen nyilatkoztak: míg Shane szerint Katinka hűtlensége okozta a házasság végét, addig az úszónő szerint minden probléma forrása edző férjének indulatkezelési problémája volt.

Olyan emberre nehéz felnézni, aki nem tudja kontrollálni az indulatait 

– nyilatkozta korábban Katinka. Később kiderült, Tusupnál többször is elszakadt a cérna nyilvánosan is. Olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy egy-egy durva veszekedés alkalmával Shane otthon tört-zúzott. A kapcsolatuk mára annyira megromlott, hogy a nemrég bemutatott Katinka című filmmel kapcsolatban is Zsófi egyeztetett Shane nevében. 

 

Vajon a történelem ismételte önmagát?

A Bors megtudta, hogy a színésznő-műsorvezető és a tréner kapcsolata hasonló okok miatt érhetett véget. Shane erős személyisége akarva-akaratlanul egy alá-fölé rendeltségi viszonyt alakított ki, amibe egy szintén erős személyiségű nő nem tud belesimulni. A férfi – úgy tudni – olyannyira akaratos és önbizalommal túlfűtött, hogy a saját akaratát tűzön-vízen keresztül érvényesíti. Bár ez edzőként sikereket hoz, a párkapcsolatában nem volt célravezető, és emiatt heves viták alakultak ki. Zsófi egy komolyabb összezördülés során pánikrohamot kapott, amit Shane nem kezelt túl jól. A színésznő ekkor szánta el magát a végzetes lépésre: felbontja a jegyességet a párjával. 

Hogy pontosan mi történt a négy fal között, arra csupán Zsófi és Shane tudna válaszolni, ám ők hallgatásba burkolóznak. Olyannyira, hogy Zsófi a csütörtöki Reggeliben sem szerepelt, pedig vezető arca a műsornak. A műsorvezető még hétfőn is a csillogó jegygyűrűjében szerepelt a kamerák előtt, így felmerül a kérdés: mindössze 4 nap alatt
romlott el minden ennyire?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin