Szívbemarkoló: plüssmackó őrzi a buszban felejtett négyéves kislány sírját - Fotó

Forrás: Shutterstock -
Tomajmonostora buszban hagyott kislány tragédia busz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közel három hete annak, hogy elhunyt a négyéves Inez, akit hosszú órákra az óvodabuszon felejtettek Tomajmonostorán.

A négyéves Inezt válságos állapotban szállították kórházba, és bár a debreceni kórház gyermek intenzív osztályán küzdött az életéért, szervezete feladta a küzdelmet. A kislányt a tiszaderzsi temetőben helyezték végső nyugalomra, június 18-án, szombaton. A temetésen rengetegen részt vettek, a ravatalozót ellepték a koszorúk, és egy plüssmackó is helyet kapott a fejfa mellett.

A Bors egyik kollégája ellátogatott a kis Inez sírjához, amit most is a temetésen elhelyezett virágok és csokrok borítanak, a kislány fejfája mellett pedig egy játékmackó őrzi Inez Flóra álmát.

A sírról készült fotót ide kattintva lehet megnézni.

Forrás: Shutterstock

Az ügyben a rendőrség továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt nyomoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.