Létrehozva: 2022.08.09.
Módosítva: 2022.08.09.

Órákig a holttestével utaztak, a gyerekek szeme láttára halt meg az anyuka

Szörnyű véget ért az utazás.

Szerző Ripost

Helen Rhodes egy repülőgépen halt meg, néhány órával a felszállás után. A Daily Star arról számolt be, hogy a nő 15 évig élt Hongkongban, most pedig úgy döntöttek, hazaköltöznek az Egyesült Királyságba. A portál szerint felszállás után a nő elaludt, majd álmában meghalt, és nem tudták újraéleszteni sem.

Fotó: Pixabay

A családja mellett vesztette életét, így szerettei ezek után ráadásul kénytelenek voltak az anyuka holttestével utazni az út hátralévő részében.

A család egyik barátja szerint Helen gyermekei sokkban ülték végig az utat a traumatikus események után, és a többórás utazás alatt búcsút is vettek az anyukájuktól. Amikor a család megérkezett Frankfurtba, Helen holttestét elszállították, míg ők továbbutaztak az Egyesült Királyságba, ahol a tervek szerint majd hamarosan eltemetik.

„Helen és családja több mint 15 év után új fejezetet akartak kezdeni otthon, az Egyesült Királyságban. Helen izgatott volt a költözés miatt, de alig várta, hogy hazajöjjön és végre találkozzon a szüleivel is. Sajnos velük már nem találkozhatott”

- mondta a család barátja.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek